Caroline Forbes & Niklaus Mikaelson

Nehéz dolog, sőt lehetetlen az érzelmeknek parancsolni. Legyen bárki is gonosz szörnyeteg, mint például én, akkor is van érzelme, mely egy bizonyos időszak vagy pont után megmutatkozik. Mindenkinek vannak érzelmei, mint ahogy nekem is. Nem szeretem az érzelmeimet kimutatni, mert az gyengeségre utalna és én nem vagyok gyenge. Erős jellem vagyok és érzelem mentesnek látszok, de nagyon is vannak érzelmeim. Nem értem magamat mostanában, de már összeszedettebb vagyok az biztos. Ha végig gondolom az életemet, akkor semmit sem értem el vagy talán mégis elértem dolgokat.. Hibrid lettem és létrehozhattam a fajomat egy bizonyos ideig.. Ezenkívül mindenki retteg tőlem.. Az életem java része meg szinte a fájdalom vagy a menekülés.. Carolinenal csókolóztunk, de ő egyszer csak kivált a csókból és ezzel véget vetett a csókunknak. Nem engedett el, de a csókot befejezte.. A kezemet amelyikkel az arcát simogattam a derekára helyezem és most már mindkét kezem a derekán van. A homlokát az enyémhez nyomja és várom, hogy mit szeretne mondani nekem, mert szerintem beszélni szeretne hozzám. Végig hallgattam azokat, amiket mondott és kissé rosszul esett, hogy ez jött le neki. Nem ő lenne az oka, ha csalódnék.. Az érzelmem lenne az igazi ok, mert szerelmes vagyok belé, de ő ezt nem tudja és nem tudhatja meg. Nem benne csalódnék, hanem abban, hogy ő nem szeret engem.. Ezért sem vállalom be azt, hogy elmondjam neki.. Jó elég ebből a gondolat menetből. Muszáj nekem most válaszolnom neki, mert várja a válaszomat és nem húzhatom az időt. Folyton csak várakoztatom és ezt nem tehettem meg vele.. Átgondoltan hozzá kezdek szépen..
-Caroline..-Kezdtem hozzá.-Nem benned csalódnék, hanem az érzelmeimben.. Mert érzelmeim vannak feléd.. Több, mint amit eltudnál képzelni..-Lehet, hogy ezt nem kellett volna, de most már kimondtam. Remélem, hogy nem jött rá arra, hogy szerelmes vagyok belé. Vagy ha mégis, akkor most már tudja.-Tudom, hogy senkinek sem okozol fájdalmat, de mint mondtam az érzelmeimnek nem tudok parancsolni.. Nem te vagy a gond és nem veled van a bajom, mert te egy igazán elbűvölő és bájos nő vagy! De az érzelmeim felett nem tudok uralkodni..-A szemébe nézek végig és nem veszem le a tekintetemet róla. Nem tudom, hogy mit mondhatnék még neki. Nem tudom, hogy mit tehetnék most. Csak álltam ugyanúgy ahogy eddig és a szemébe nézek közben.

Végre sikerült áttörnöm a védőpajzsát, és viszonozta a csókot. Talán csak egy kis bíztatásra volt szüksége. Az ajkai puhák voltak, a csókja pedig érzéki és gyengéd. Nem akart semmit sem elkapkodni, ahogy én sem. Még jó, hogy vámpírok lévén nincs szükségünk szünetre, hogy levegőt vegyünk. Az egyik kezét az arcomra tette, és simogatta, a másik kezével a gerincemen simított végig. A derekamnál végül megállt és ott pihentette a kezét. Az érintésétől jól eső borzongás járta át a testem. Az arcomat még mindig simogatta. Mikor először megcsókolt a nappalinkban is tudtam, hogy jól csókol, de ez a mostani sokkal jobb, és több. A mostaniban több az érzelem és a szenvedély. Egyikőnk sem akarta megszakítani a csókot, és elválni a másiktól. Jól esett a biztonságot jelentő karjaiban lenni. A szavai még mindig a fejemben jártak, nem akar csalódni, és szenvedni. Azt hiszi, hogy én képes lennék őt bántani?! Villámcsapásként ért a felismerés, hogy ettől fél a legjobban. Muszáj őt megnyugtatnom, és ez sajnos azzal jár, hogy a számat beszédre használjam. Nem akartam, de kiváltam a csókból, de még mindig nem engedtem el őt. A homlokomat az övéhez nyomtam, és összeszedve gondolataimat készülök válaszolni az előbb elhangzottakra.
- Köszönöm, hogy elmondtad. Örülök neki, hogy megosztod velem a gondolataidat. Nemcsak megkönnyebbülsz tőle, de a másik fél számára lehetőséget biztosítasz arra, hogy segítsen, vagy megértsen. Egyáltalán nem tartom hülyeségnek. Attól tartasz csalódnál bennem? - kérdeztem tőle, miközben a szemébe néztem.
- Tudom, hogy nem igazán ismerjük egymást, de feltételeznéd rólam, hogy fájdalmat okoznék bárkinek is?! Tudhatnád, hogy sem emberként, sem vámpírként nem vagyok ilyenre képes. - itt kicsit sikerült felvinnem a hangsúlyt, mert nem szerettem, ha beskatulyáznak egy olyan szerepbe, ami egyáltalán nem illik rám. Nem tudom miért, de muszáj bebizonyítanom neki az ellenkezőjét. Sikerült a haragomon urrá lennem tőlem szokatlan módon nagyon hamar és vártam a válaszát.

Caroline Forbes & Niklaus Mikaelson

Nem csókoltam meg, mert igazság szerint félek a reakciójától. Félek attól, hogy csalódok.. Sok évet éltem úgy, hogy sosem kaptam semmi jót, csak rosszat. Most miért kapnék jó dolgokat? Miért lehetne jobb életem? Soha nem élhettem boldogan és most sem fogok abban biztos vagyok.. Hideg vérrel ölök és kíméletlen vagyok, ez az igazi és valós énem. Sohasem leszek jó jellem és nem is akarnék az lenni! Gonosz vagyok és maradok.. Elég ezekből a gondolat menetekből! Össze kell szednem magamat, mert nem lehettek ilyen! Nem vagyok ilyen! Muszáj magamra hallgatnom és nem gátolhat meg semmi és senki sem! "Mitől félsz ennyire, vagy kérdezzem úgy, kitől?" Tette fel nekem a kérdést és válaszolnom kell neki. Nem húzhatom az időt állandóan, nem lehettek más, mint ami vagy aki vagyok! Én alakítom az életemet és nem más..
-Félek, mert annyi csalódás és szenvedés ért már az életem során.. Tudom nem ki fogás, de én nekem az érzelmek egy fajta félelmet is biztosítanak.. Félek boldog lenni, mert nem akarok újból fájdalmat átélni. Tudom, hogy hülyeség ez az egész, de én így érzek..-Suttogtam a választ a kérdésére és teljes őszinte voltam hozzá. Nem vagyok az a típus, aki az érzelmeiről beszél, de most mégis megtettem. Caroline száját kezdtem elnézni. A kezét lecsúsztatta a mellkasomon, egészen a derekamig. A másik kezét pedig a hátamra tette és közelebb lépett hozzám, ezzel semmi helyet sem hagyva kettőnk között. Lassan hozzám hajolt és egy apró csókot adott a számra majd megismételte. Vettem a célzását és az utalását teljes mértékben. Eddig miért nem csókoltam meg? Miért várattam őt? Nem vagyok normális az már biztos nagyon is. Nem érdekel ezentúl a félelmem, mert le kell győznöm. Le kell győznöm önmagamat és a félelmemet! Megcsókolt még egyszer és nem húzódót el tőlem, hanem ugyanott maradt. A tettére azonnal reagáltam és visszacsókoltam gyengéden. Nem akartam abbahagyni a csókot, ezért tovább folytattam gyengéden. Nem erőszakoskodtam és amúgy sem tudnám megtenni. Nagyon gyengéden csókoltam őt és nem vártam tőle, hogy viszonozza. Nem akarok semmit sem ráerőltetni. Az egyik kezemet az arcára helyezem, a másik kezemmel fentről lefelé végig simítom a hátát majd a derekánál megállok. Az arcát simogatom az egyik kezemmel, a másik kezemet meg a derekán tartom és csak csókolom őt gyengéden. Nem tudom, hogy mi lesz erre a reakciója, de történjen bármi, én akkor is szeretni fogom őt!

Őszintén szólva, nem erre számítottam. Azt hittem megcsókol, de nem tette. Aha, szóval szerinte nem érteném meg, amiért érzelem nélkül él. Lehet, hogy szőke vagyok, de nem annyira, hogy ne érteném meg. Hűvös volt és visszafogott. Hol van az a Klaus, aki a 20-as évekbeli bálon felkért táncolni? Hol van őt idézve, az alfa hím?! Nem előttem, abban már biztos vagyok. Vajon miért ilyen kimért velem? Nem mondtam, és tettem olyat, amivel megbánthattam volna. Talán mégsem kellett volna ide jönnöm. Még mindig őt néztem, amikor közelebb hajolt, és kizökkentett a gondolataimból. A szívem csak úgy kalapált, hiszen azt vártam, hogy megcsókoljon. Lehunyta a szemét, és én vártam, és vártam. Helyette kinyitotta, és a nevemet mondta. Ezt most nem értem. Most csak játszik, vagy miért kínoz engem a tehetetlenségével. Talán fél érezni, és nem akarja gyengének mutatni magát? Ez a két lehetőség jutott eszembe válaszként, őt mentegetve.
- Mitől félsz ennyire, vagy kérdezzem úgy, kitől? - kérdeztem tőle, de még mindig egymást néztük. Kezdtem kicsit beleőrülni ebbe a dologba. Észrevettem, hogy a számat nézi. Ne várj annyit, csókolj már meg! Mondogattam magamnak, de Klaus semmi jelét nem mutatta annak, hogy bármit is csinálna. Az ember, vagyis vámpír azt hinné, volt ideje megtanulni a nőkkel bánni, és nekem a puszta jelenlétem elég ahhoz, hogy leblokkoljon. Erre egy kicsit elmosolyodtam, és azt terveztem, hogy átveszem akkor én az irányítást. Nem tudom miért vágyom annyira az érintésére, és a csókjára, de éreznem kell őt. Tudtam is, hogy mit kell tennem, mikor újfent a számat nézte. A kezemet lecsúsztattam a mellkasán, egészen a derekáig. A másik kezemet a hátára tettem, és közelebb léptem hozzá. Semmi helyet nem is hagytam kettőnk között. Lassan odahajolva hozzá, egy apró csókot adtam a szájára, és megismételtem. Ha ezzel nem érek célt, akkor semmivel sem. Tudtam azt is, hogy nekem ez nem elég, ezért megcsókoltam még egyszer, de már nem húzódtam el tőle. A tettemre azonnal reagált és visszacsókolt.

Caroline Forbes & Niklaus Mikaelson

Hagytam a könnycseppet, hogy végig folyon az arcomon és nem foglalkoztam vele. Csak Caroline szemébe nézek és hirtelen azon kapom magam, hogy felemeli a bal kezét és óvatosan letörli a könnycseppet. "Miért félsz kimutatni az érzéseidet?" Ez a kérdése járt a fejemben folyamatosan és jól tudom a választ rá. Annyi sok minden történt már velem, hogy nehéz lenne másnak felsorolnia, de én napról, napra és percről, percre fel tudnám őket sorolni. Anyám, apám, a 2 testvérem halála, az első szerelmem halála.. Azóta már sok minden történt, de még mindig fájnak nekem ezek, mélyen legbelül, ezért is lettem gonosz és kegyetlen. Erős vagyok és nincs helye annak, hogy kimutassam az érzelmeimet, mert akkor sebezhetővé válok és az nem lenne jó nekem. Keze még mindig az arcomon volt és végig hallgattam az egyetlen egy mondatát. Az arcom szabad felére adott egy apró puszit és nem húzódót el tőlem. Nagyon meglepett ez a tette, de türtőztetnem kell magamat. Akármennyire is megakarom csókolni nem tehettem, de a baj az, hogy túlságosan is nagy a csábítás és nagyon nehéz vissza fognom magamat. Hátrálnom kéne, de nem akarom megtenni. Egyszerűen képtelen vagyok hátra lépni. Valamit muszáj mondanom vagy tennem és még a kérdésére sem válaszoltam, de most megteszem, mert muszáj neki valamit mondanom..
-Nem nekem valóak az emberi érzelmek, ha tudnád azt, hogy mit kellett átélnem, akkor megértenél vagy talán mégsem.. De a régi múltam miatt van ez és amúgy sem nekem való az érzelem! Én gonosz vagyok, egy kíméletlen gyilkos..-Mondtam neki határozottan. Nem akarok megváltozni senkiért sem, nem akarok érezni és főleg azt nem akarom, hogy csalódnom kelljen. Lassan közel hajoltam hozzá és nagyon közel került a szánk egymáshoz, de nem tettem semmit sem. Most a lehető legnehezebb visszafognom magamat, de muszáj visszatartanom magam. A száját kezdtem elnézni majd inkább úgy döntöttem, hogy be csukom a szemeimet, amit meg is tettem csak egy pillanatra. Minden gondolatomat elfelejtve néztem a szemébe, amikor kinyitottam a szemeimet. Olyan érzésem támadt, mintha most keltem volna fel.-Caroline én..-Suttogtam neki és szinte már majd nem kimondtam azt, hogy belé szeretem, hogy szerelmes vagyok belé és csak is ő kell nekem, de nem tettem meg. Álltam hozzá közel és a szánk már majd nem összeért, de nem csináltam semmit. Megcsókolnám, de félek a reakciójától. Félek attól, hogy nem szeret engem. Csak néztem a szemébe és ugyanúgy álltam várva, hogy mit tesz vagy mond.

Mindig is utáltam várni, de jelen helyzetben kénytelen voltam. Muszáj volt megtudnom mit miért tesz, ezért némán figyeltem őt. Legbelül bízom abban, hogy a megismerkedésünk változtatott a viselkedésén is. Azt hiszem ilyen lehetett emberként is, vagy inkább csak ezt feltételeztem. Tudom, hogy az évek, vagyis évezredek megváltoztatták, és keményebbé tették. Nem is értem, miért kell folyton a keményebb oldalát mutatnia. Attól, hogy érez, még ugyanolyan vámpír, mint bárki más. Kolról is azt hittem, egy kegyetlen gyilkos, de kellemesen csalódtam. Vajon Klausban is fogok csalódni? Szavaira nem számítottam, bár nagyon jól estek, hogy engem különlegesebbnek talál, mint más őt idézve, hölgyeket. Azz hiszem kicsit el is pirultam, a hízelgő szavak hallatán. Meglepett, hogy egy könnycseppet láttam az arcán legördülni. Láttam, hogy letörölte, de nem tettem szóvá. Stefanos véleményével nem értek egyet, hisz a testvérei is megbocsátottak neki, és szerintem Stefan is. Tudom, hogy ez hosszú idő lesz, de nem kivitelezhetetlen. Tudtam, hogy ők nem helyeselnék, hogy itt vagyok, de jelen pillanatban semmi és senki sem érdekel. Ismét egy könny folyt végig az arcán, de most nem törölte le, hanem hagyja az arcán végig folyni. Közben folyamatosan engem néz, és én állom a tekintetét. A bal kezemet felemeltem, és óvatosan letöröltem a könnycseppet, mely már az állánál volt.
- Miért félsz kimutatni az érzéseidet? Ettől olyan emberi vagy! Stefanra visszatérve, hiszem, hogy kibékültök, minden csak idő és türelem kérdése!- válaszoltam neki mosolyogni, de a kezem még mindig az arcán volt. Muszáj visszaterelnem a beszélgetést a kettőnk kusza kapcsolatára, így számomra is meglepő ötlet fogalmazódott meg bennem, melyet véghez is fogok vinni.
- Számomra sem vagy közömbös, és pont ezért vagyok itt! - válaszoltam, majd az arca szabad felére adtam egy apró puszit. Tudtam, hogy ezzel kicsit feszegetem a kettőnk határait, de tudnom kell mit is érzünk egymás iránt. Nem húzódtam el tőle, de a szívem már a torkomban dobogott. Tudtam, hogy meglepő és váratlan húzás volt részemről, de nekem pont ezért tetszett. Most már csak azt kellene tudnom, ő mit lép majd erre.

Nem merek Caroline felé fordulni, mert egyszerűen félek.. Félek neki bevallani azt, hogy szeretem, mert ha ő nem szeret engem akkor abba belehalok. Nem akarok erre gondolni, nem gondolhatok mindig csak a rossz dolgokra. Végül ebbe az egészbe belefogok őrülni. Nem vagyok normális az már biztos, de hogy nem merem neki bevallani az tuti. Caroline lassan elém sétált majd amikor előttem állt, akkor én kérdő, mégis csodálkozó tekintettel néztem rá. Nem hittem volna azt, hogy elém sétál, másrészt nem értettem, hogy ezt miért is tette. A szavait hallgattam és nem szólaltam meg. Nem mondhatom azt neki, hogy: "Azért csókoltalak meg, mert szeretlek." Miért olyan nehéz ez az egész dolog? Hogy fogalmazzam meg a kérdéseire a választ? Sőt úgy kellene megfogalmaznom, hogy ne említsem még véletlenül se meg azt, hogy szeretem őt. Széttárta a kezeit majd újra beszélni kezdett hozzám. Már megint Stefant hozza fel? Akármennyire is akarnám Stefannal helyre hozni a barátságunkat nem sikerülne, hisz tönkre tettem az életét és a szerelme életét is.. De ez engem hol érdekel? Akárhogy is akarnám letagadni önmagamnak nem menne, mert fontos számomra.. Nem ebből elegem van! Nem gondolhattok ilyenekre.. Muszáj a régi önmagamnak megmaradnom, nem lehettek jó, mert nem vagyok az. Én egy gonosz vagyok, aki kíméletlenül és kegyetlenül öl meg másokat, ez vagyok én igazából. Egy lépésnyi távolság volt köztünk és ezt a távolságot Caroline csökkentette. Miért teszi ezt velem? Nagyon nehéz türtőztetnem magamat, ha ennyire közel jön hozzám, de valahogy csak kibírom.. Muszáj kibírnom! A szemébe nézek és összeszedem az összes gondolatomat..
-Caroline..-Szólaltam meg és a szemébe nézek közben.-Azért csókoltalak meg, mert én..-Nem mondhatom el neki, nem tehettem ezt meg. Vettem egy mély levegőt majd folytattam.-Tetszel nekem, mert te különlegesebb vagy, mint bármelyik másik nő. Sokkal értékesebb vagy azoknál a hölgyeknél!-Mondtam neki és hirtelen egy könnycsepp folyik végig az arcomon, amit gyors mozdulattal le is törlök. Remélem, hogy nem vette észre. Legszívesebben sírnék itt helyben, mert fáj az, hogy nem tudom, hogy szeret-e vagy sem. Úgy érzem, hogy nem szeret engem és ez az érzés nagyon fáj legbelül, egyszerűen égett..-Igen régebben barátok voltunk Stefannal, de az már csak múlt.. Én azóta tönkre tettem az életét és ezt ő nem bocsátaná meg nekem! Ő jó és én vagyok a rossz, ez sohasem fog megváltozni. Én sosem leszek jó és ezt el kell fogadni, de ettől eltekintve igen is érző lény vagyok!-Újabb könnycsepp folyik végig az arcomon. Nem, nem sírhattok! Nem törlöm le a könnycseppet az arcomról és nagyon remélem, hogy Caroline ezt nem vette észre. Csak remélni tudom, hogy nem vette észre. Csak őt nézem.

Nem is számítottam arra, hogy higgadtan fog válaszolni. Azt mondta, hogy fontos vagyok neki, és ez is közre játszott abban, hogy nem ölte meg Stefant. Hirtelen elfordította a fejét, majd hátat is fordított nekem. Vajon miért fordult el? Nem kíváncsi az első reakciómra? Mitől fél ennyire? A kezem még mindig a levegőben volt, ahol nemrég még Klaus selymes bőrét simogattam. Lassan leengedtem a kezem és megemésztettem a mondatait. Lassan elé sétáltam, és a kérdő és csodálkozó tekintetével találtam magam szemben.
- Ez volt az egyik kérdés, amire tudni akartam a választ. A másik ennél személyesebb, és kettőnket érint. Miért csókoltál meg, és utána mentél el, mielőtt beszélhettünk volna? Tulajdonképpen azt sem értem, miért pont én tetszem neked? Annyi más szebb és csinosabb lány van rajtam kívül! - tártam szét a kezeimet és vártam a válaszát. Na jó ez ennél kínosabb már nem is lehet. Zavaromban újra szólásra nyitottam a számat.
- Stefan elmesélte, hogy régebben barátok voltatok. Én örülnék, ha ismét jóban lennétek, de tudom, hogy mindkettőtöknek sokat kellene tennie a barátságotok megmentéséért. Nem mondtam el neki se azt, hogy meglátogattál, se Kolt. - mondtam neki, bár hogy miért magam sem tudom. Miért tört rám az őszinteségi roham? Mintha mentegetném magam előtte. Hiába kaptam már észbe, hogy ezt lehet nem kellett volna, már mindegy, kimondtam. Nem vonhatom vissza. Legközelebb előbb gondolkodom, mielőtt válaszolnék. Még mindig engem nézett, és nem válaszolt. Most már kezdtem kicsit megbánni, hogy idejöttem. Talán nem kellett volna Bonniera hallgatnom. Nem, nem hibáztathatom érte őt. Jobb, hogy itt vagyok, mintsem otthon örlődjek. Egy lépés távolság volt köztünk, de nem tudom miért kezdett zavarni. Szerettem volna tudni mire gondol, ezért csökkentettem kettőnk között a távolságot, és közelebb léptem hozzá. Nem mondtam semmit, csak csöndben vártam, hogy mit fog lépni.

Caroline Forbes & Niklaus Mikaelson

Csak néztem őt mosolyogva majd ő hirtelen a padlót kezdte el nézni, amire igazából nem annyira számítottam. Felhozta a Stefanos témát, amivel nagyon meg is lepett és hirtelen még reagálni sem tudtam. Még a mosoly is lefagyott az arcomról és az arckifejezésem is komoly lett. Ezt most miért kellett? Igazság szerint nem is erre számítottam, de most már lényegtelen. Intettem neki, hogy menjen beljebb a napaliba. Amikor bement leült az egyik fotelba. Én csak megálltam az ajtóban és őt néztem közben a gondolataimba merültem. Miért is hozta fel a Stefanos témát? Biztos csak az érdekli őt, hogy a barátja épségben legyen.. Tipikus csalódás az, amikor olyan dologról kérdezz, amire nem is számítasz. Most ez történt meg velem.. Jól tudom, hogy miért nem tudtam megölni Stefant. Nagyon is jól tudom ennek az indokát.. Gondolataim másra terelődtek hirtelen és máson kezdtem el gondolkozni. Bonnienak elmondtam röviden az életemnek a lényegét. De mégis miért tettem meg? Mi történt velem? Én gonosz vagyok, egy kíméletlen gyilkos. Nem lehettek jó, mert az nem hozzám való, mert én a régi énem vagyok. Nem fogok megváltozni senki kedvéért sem! Nagyon sokszor előtörnek bennem a régi fájdalmas emlékek és az emberi énemre kezd emlékeztetni. Emberi érzéseim lesznek, emberként kezdek élni akkor, de az nem én vagyok! Miért nehéz az én sorsom? Miért mindig csak a rossz dolgok történnek meg velem? Bárcsak egyszer végre boldog lehetnék, de az lehetetlen és erre még gondolnom sem szabad. Most itt van az a nő, akibe szerelmes vagyok és csak azért jött, mert meg akarja tudni, hogy Stefant miért is hagytam életbe és miért nem öltem meg. Rájöttem egyes dolgokra, amikkel szembe kell néznem.. Carolinet csak ennyi érdekli és ezt el kell fogadnom.. Míg ezeken gondolkoztam addig Caroline emberi tempóban elém sétált, de nem foglalkoztam vele. Inkább a gondolataim foglaltak le.. Miért kell nekem mindig elfogadnom a vereséget és a csalódást? Az egyik kezével végig simított az arcomon és ekkor kizökkentem hirtelen a gondolataimból. A szemébe néztem és hallgattam a kérdését. A keze még mindig az arcomon volt. Mit mondjak neki? Már meg is van..
-Nincs minden rendben!-Mondtam határozottan és legszívesebben leszedtem volna az arcomról a kezét, de nem tettem, hisz annyira jó volt érezni az érintését. Másrészt viszont fáj a tudat, hogy csak a Stefanos dolog érdekli őt.-Stefan régen a barátom volt..-Kezdtem a választ végre a kérdésére.-És ezek a régi emlékek előtörtek bennem hirtelen.. Még mindig annak tartom őt és ezért rájöttem, hogy érdemtelen őt megölni! Másrészt az eszembe jutottál te és az amit mondtál.. Rájöttem, hogy nem ölhettem meg, mert fontos vagy számomra..-Nem mondom ki. Nem tehettem meg! Hirtelen elfordultam tőle és nem mertem felé fordulni. Vártam a reakcióját, de mégsem fordultam felé..

Még mindig a szavai hatása alatt álltam, és mint mindig, most is nagyon kedvesen fogadott. Beengedett, hogy ne az ajtóban beszéljünk. Miközben az ajtót csukta be, megfigyelhettem tökéletes alakját. A fekete póló teljesen kiemelte izmos felsőtestét, és sportos alakját. Teljes valójában tökéletes volt. Teljes egészében felcsigázta a fantáziámat. Na jó, elég ebből, beszélni jöttem hozzá, nem pedig bámészkodni. Mikor a szemembe nézett, elpirultam. Teljesen elfeledkeztem miért is vagyok itt. A padlót kezdtem el bámulni, majd hirtelen kitisztult előttem minden, hogy miért is vagyok itt.
- Szeretnék tőled valamit kérdezni. Azt mondtad, hogy megölöd Stefant, ha legközelebb látod. Én tegnap találkoztam vele, és még életben van. Mitől gondoltad meg magad? - kérdeztem tőle, és szerintem nagyon is meglephettem vele, mert hirtelen reagálni sem tudott. Még a mosoly is lefagyott az arcáról. Komoly lett az arckifejezése, és engem kezdett el nézni. Lehet, hogy másra számított, de erre majd később visszatérünk. Csak intett, hogy menjek beljebb a nappaliba. Gondoltam ott akar majd válaszolni. Legelső látogatásomkor, amikor a bál volt, nem volt időm feltérképezni a házat. Most viszont sikerült jobban megcsodálnom. A magassága lenyűgöző volt a sok ablak teljesen megvilágított mindent, és fényben úsztatta a szobákat. A bútorok sötétbarna színűek voltak, mintha csak a 18.századba csöppentem volna vissza. A Salvatore villa is szép, de ez, lenyűgöző volt. A nappali közepén egy bőr ülőgarnitúrát pillantottam meg, két fotellel és egy dohányzó asztallal. Az egyik fotelbe leültem, és vártam a válaszát. Egy ideig vártam, hogy csatlakozzon, de nem tette. Megállt az ajtóban és továbbra is engem nézett. Olyan érzésem volt, mintha máshol járna. Megunva a pár perces várakozást, elé sétáltam emberi tempóval. Azt hittem erre felfigyel, de nem tette. Még mindig a gondolataival volt elfoglalva. Na jó, muszáj valamit tennem, hogy felhívjam magamra a figyelmet. A terv már a fejemben volt. Az egyik kezemmel végig simítottam az arcán, és ezzel elértem, hogy a szemembe nézzen.
- Minden rendben? - kérdeztem tőle, de kezem még mindig az arcán volt.

A "családi házunk" felé sétálok és közben igen csak elgondolkozok. Az utóbbi időben nagyon is megváltoztam és ez nagyon nem jó, mert túlságosan is jó lettem. Muszáj visszatérnem a régi énemhez. Ekkor eszembe jutott hirtelen Caroline.. Egyre többször gondolok rá mostanában és tudom az okát is, hogy miért. Beleszeretem ebbe a nőbe és nem akarom ezt letagadni magamnak, de ő neki ezt nem mondhatom el, hisz ki tudja, hogy hogyan reagálna rá és én nem akarok csalódni. Nagyon fájna, ha visszautasítana.. Meghalnék legbelül véglegesen.. Miért is gondolok én mindig a legrosszabb dologra? Miért nem gondolok egyszer valami jóra? Talán azért gondolok folyton csak a rossz dolgokra, mert sosem történt velem semmi jó. Anyám, apám és még nap estig sorolhatnám.. Bonnienak elmondtam az életem lényegét és még sosem beszéltem erről őszintén senkinek, de neki igen. Vajon miért? Elég lesz ebből a folytonos gondolkodásból! Amikor a "családi villához" értem bementem majd felsuhantam a szobámba. Milyen érdekes, hogy amikor én itthon vagyok, akkor sosincs itthon senki. Kissé kezd ez számomra furcsa lenni, de majd csak megszokom, hisz nekik is dolguk van. Bementem a szobámba majd a szekrényhez suhantam és kiszedtem belőle fekete színű ruhákat. Valahogy most ehhez a színhez van kedvem és amúgy is nagyon szeretem ezt a színt. Átöltöztem majd hanyatt dőltem az ágyon. Nagyon jó érzés végre csak feküdni a kényelmes az ágyon.. Behunytam a szemeimet és Carolinet képzeltem magam elé. Nagyon szeretem őt és folyton csak ő rá tudok gondolni. Tatia után végre szerelmes vagyok és nem is akárkibe, hanem egy ilyen lenyűgöző nőbe, mint amilyen ő. Gyönyörű, értékes és egyszerűen imádom. Istenem, hogy én mikre nem gondolok.. De be kell, hogy valljam magamnak, hogy ez az igazság. Hirtelen a gondolkozásomból az zökkentett ki, hogy valaki kopog az ajtón. Vajon ki lehet az? Felkeltem az ágyból majd lassan az ajtóhoz sétáltam. Megigazítottam a ruhámat, ami gyűrűt volt kissé, de most már nem az. Kinyitottam lassan az ajtót és hirtelen ledöbbentem, amikor megláttam őt. Nem számítottam Caroline.. Igen csak meglepett engem. Mosoly villant meg az arcomon és boldogság töltött el attól, hogy láthatom őt. Azt a nőt, akit szeretek.
-Szia!-Köszöntem neki, amikor észrevettem, hogy ő is itt van és nem csak gondolkoznom kell.-Gyere beljebb, kérlek! Mert nem itt kellene ezt megbeszélni szerintem!-Mondtam neki majd félre álltam az ajtóból.-Amúgy ráérek nagyon is és bármiről beszélhettünk.-Kezdtem kissé zavarba jönni, mert nem tudom, hogy miről szeretne beszélni. Amikor bejött becsukom utána az ajtót majd csak őt nézem. Várom, hogy mit tesz vagy mond nekem.

Rájöttem, hogy Bonnienek igaza van, és tisztáznom kell a dolgokat Klaussal. Majdnem egy órába telt mire eldöntöttem, hogy erre a mai napnál nem találok jobbat. Már az autóban ültem, és a belső visszapillantóban győzködtem magam, hogy indulnom kell, és hogy meg tudom csinálni. A motort beindítottam, de a rádiót nem kapcsoltam be. Jobb, ha nem terelem el a gondolataimat. Most csak azt kéne eldöntenem, mivel magyarázom, hogy meglátogatom. Lassan vezettem, hogy kellőképpen fel tudjak készülni a beszélgetésre, bárt tudtam, hogy erre semmi esélyem. Klaus közelében mindig hevesebben dobog a szívem, és képes két perc alatt zavarba hozni. A horizonton megpillantottam a házat, ahogy egyre jobban kitűnt a sziluettje a fák takarásából. A kovácsoltvas kapu nyitva volt, így gond nélkül át tudtam rajta hajtani. Egyre jobban kezdtem ideges lenni, melynek ékes bizonyítéka volt, hogy egyre jobban szorítottam a kormányt. A bejárat előtt megálltam, és vettem pár mély lélegzetet, hogy visszanyerjem higgadtságomat. Kiszálltam a kocsiból, és bátortalan léptekkel elindultam az ajtóhoz. Közben megnéztem a házat nappali fénynél is, ami teljesen magával ragadott. Mire feleszméltem, már az ajtó előtt álltam. Most vagy soha, innen már nincs visszaút! Ezeket mondogattam magamnak, és bekopogtam a házba. Nyilván meghallotta valaki, hiszem vámpírok élnek itt. Nem sokat kellett várnom, mert lépteket hallottam meg. Most még el tudnék menni, de nem futamodhatom meg. Egyre jobban kezdtem ideges lenni, amit heves szívverésem is bizonyított.
Az ajtó lassan kinyílt, és még a lélegzetem is elakadt. Miért kell ilyen tökéletesen kinézni? Egy mosoly villant meg az arcán, nyilván megleptem a látogatásommal.
- Szia! Szeretnék veled beszélni, ha ráérsz! -tértem rögtön látogatásom okára. Eközben igyekeztem megnyugodni, hogy ne lássa rajtam izgatottságomat.