Nem akartam elaludni, de sajnos sikerült. Reggel kipihentem ébredtem fel, és még nem akartam kinyitni a szemem. Kezemmel tapintani kezdtem a körülöttem lévő területet az ágyamon. A takarón és a lepedőn kívül semmit sem találtam. Azonnal felébredtem, és kipattantak a szemeim is, már nem is éreztem magam fáradtnak. Körülnéztem, de semmit, jobban mondva senkit sem találtam.Itt hagyott, elment! - ismétlődtek ezek a mondatok a fejemben. Az éjjeliszekrényemre néztem, ahol egy üzenetet láttam. Nik írta, szóval megvan a támadom. Alig pár óra alatt megtalálták. Nem csoda, Niknek nagy hatalma van, és hatalmas befolyása. Tudom, hogy el kellett mennie, de legalább várhatott volna még. Keserűen lerúgtam magamról a takarót, és igyekeztem nem törődni a rossz kedvemmel. Mélyet sóhajtottam, és a fürdőbe indultam. A hajamat felkötöttem, és megmostam az arcomat. Gyorsan kisminkeltem magam, és visszamentem a szobámba. Kinyitottam az ablakot, és kellemes meleg áramlott be a szobámba. Elővettem egy világoskék farmernadrágot, és egy fehér pólót. Felvettem egy magassarkút, és késznek nyilvánítottam magam. Lementem a lépcsőn, és anyuval találtam magam szemben. Kávét főzött, és az asztalon gőzölgött a friss palacsinta.
- Jó reggelt! Köszönöm, hogy felhívtad Klaust! - mondtam neki és leültem a megszokott helyemre. Anyu elmondta, hogy örül, hogy jobban vagyok, és hogy mi lesz a mai programja. Megbeszéltük, hogy délután elmegyünk egyet a parkba, és beszélgetünk, mint ahogy azt régebben is csináltuk.Együtt reggeliztünk, és közben beszélgettünk. Ő elment, én pedig elpakoltam és elmosogattam magunk után. A szobámba visszaérve, beágyaztam, és leültem gondolkodni. Vajon Klaus végleg hagyott itt, vagy fogunk még találkozni? Mikor ment el, és ezzel miért is foglalkozom? Aj, már önmagamat sem értem! Megráztam a fejem, és az arcomat kezeim közé temettem. Pedig tegnap olyan jól alakultak köztünk a dolgok, és éreztem, hogy ő is megnyílik felém, és tisztán látszott rajta, hogy érdeklem őt. Akkor miért játszunk mégis macska-egér játékot egymással? Aj, ezek a hülye kérdések, bárcsak tudnám rájuk a választ! Na jó, ebből elég! Hátradőltem, és a plafont kezdtem el bámulni. Egyre laposabbakat kezdtem el pislogni, és pár pillanaton belül elnyomott az álom.

Köszönöm a játékot! Egy élmény volt!

Játék vége!
Játéktér szabad!

Csak néztem őt, és próbáltam kitalálni, hogy mire gondolhat. A tekintete vonzotta az enyémet, és csak mosolyogni tudtam rá. Tényleg nem tudom mi van közöttünk, de nem akarom, hogy ennek valaha is vége legyen. Arra eszmélek, hogy ujjaival a tincseimmel játszik, és közelebb húz magához, és sokkal szenvedélyesebben megcsókol. Csókja lágy, mégis követelőző és birtokló. Mintha azt szeretné, hogy tudjam, én hozzá tartozom. Én ugyanolyan hévvel csókoltam őt vissza, és én is újaimmal a hajával játszadoztam. Ő szakította meg a csókot, és húzódott el tőlem. Végigsimít az arcomon, és érdeklődve teszi fel a kérdését.
- Igen tudok. Köszönöm, hogy itt vagy velem! - felelem neki hálásan. Újra elhelyezkedik, hogy kényelmesebben elférjen mellettem. A mellkasára hajtom a fejem. Míg ő a hajammal játszik, addig én a mellkasára rajzolok köröket az újaimmal. Tényleg aludnom kellene, de nem akarok. Mi van,ha felkelek, és ő már nem lesz sehol? Nem tudom, miért ragaszkodom hirtelen ennyire a jelenlétére, de megnyugtatólag hat rám. Az ismerkedésünk nem éppen volt szokványos, és ahhoz képest, hogy az ellenségem, azt hiszem nagyon is megkedveltem őt. Igen, tény, hogy a tűzzel játszom, és biztosan megégetem magam, de egyenlőre élek a pillanatnak, és annak, hogy itt van velem. Ez az egész olyan különleges, és magával ragadó, nem tudom mi lesz velem, ha tényleg elmegy. Ismét egy ember, aki elhagy, és ismételten magamra leszek utalva. Vajon elfelejt majd? Vajon ír, vagy felkeres? És mennyi időre akar elmenni? Csak egy időre, vagy örökre? Nem, nem gondolhatok erre, hiszen még itt van velem, és azt hiszem, ideje lenne, hogy jobban megismerjem őt. Eddig csak arra voltam jó, hogy eltereljem a figyelmét, mivel a többiek hamarabb rájöttek, hogy tetszem neki. Ezt muszáj lesz jóvátennem, mert nem akarom, hogy úgy gondoljon rám, mint aki csak kihasználta őt. Hangja térít észhez.
- Te is! Álmodj szépeket! - felelem neki. Tenni akarok a fáradtságom ellen, de képtelen vagyok. Ahogy a hajamat simogatja, egyre jobban érzem, hogy kezdem feladni az elveimet. A szemem is kezd lecsukódni, pedig tényleg küzdök ellene. Csak remélni tudom, hogy mire felkelek, ő még mellettem marad.

Azt hiszem sikerült mindkettőnek eléggé kínos helyzetbe hoznom a lámpaoltási akciómmal, de nem bántam meg. Kicsit megnevettetett az a tudat, hogy sikerült egy 1000 éves férfit összezavarnom. A női hiúságomnak ez nagyon jól jött.
- Miért ne tudnál aludni? - kérdeztem tőle, de tökéletesen tudtam, hogy az előbbi kis incidenssel eléggé felkeltettem az érdeklődését.Biztosan nem volt kényelmes az ágytámla, mert lejjebb csúszott.
- Nem lenne egyszerűbb, ha elfeküdnél, mintha a saját ágyadban lennél? - kérdeztem tőle, mert nem értettem miért viselkedik így. Mosolyogtam, mert utáltam, ha becéznek, de az ő szájából a kedvesem szó, teljesen másként csengett. Biztosan nem én voltam az első, sőt továbbmegyek nem az utolsó nő, akinek ezt mondja, de én mégis magaménak éreztem őket, mintha csak engem illetne ezzel a szóval. Feltűnt, hogy a tincseimmel játszik, de egyáltalán nem zavart. Én kezemet a mellkasán pihentettem. Hangja rángatott vissza a valóságba.
- Nekem kényelmes, ha neked is az! - válaszoltam neki. Na jó, ez így elég kétértelműen hangzott, így inkább lehajtottam a fejem a mellkasára. Hát szép volt Caroline, nem is te lennél! Dorgáltam meg magam gondolatban. Ez szép volt, mégis hogy mondhattam ilyet! Az a baj, hogy hallotta, és nem vonhatom vissza őket. Nem értem, miért nem tudok fogalmazni helyesen, ha a közelemben van! Ennyire hatással van rám?! Arra eszmélek, hogy gyengéden az államhoz nyújtja a kezét és megemeli úgy a fejem, hogy arcunk egy vonalban legyen egymással. Lágyan, óvatosan is finoman csókol meg, és a hasamban lévő pillangók felébrednek, és magasra szállnak. Meglepett a csókjával, és hamar elhúzódott. Csak néztem őt, és tőlem szokatlan módon reagáltam. Közelebb hajoltam hozzá, és én is megcsókoltam őt. Én is csak röviden csókoltam meg őt, hagytam, hadd bontakozzon ki ő. Elvégre mégiscsak ő a férfi, én pedig a meghódításra váró nő. Legalábbis mertem remélni. Lassan elhúzódtam tőle, hogy a szemébe nézhessek. Lehet, meg kellett volna pofoznom, vagy faképnél hagyni, de képtelen voltam rá. Minden porcikám akarta az érintését, és a csókjait.
- Most már tudsz aludni vagy nem? - kérdeztem tőle, egy mosollyal az arcomon.

Halkan válaszol a kérdéseimre, és megdöbbenek a szavain.
- Szerintem te összetévesztesz valakivel! Én nem vagyok olyan erős, mint hinnéd! Ha az lennék, meg tudnám védeni magam, és nem lennék ilyen kiszolgáltatott! - felelem neki. Megnyugtat a tudat, hogy nem akar elmenni még. Igen, bármennyire is gyakori ez a szó, egyszer utálom, egyszer imádom a jelentését. Most mégsem tudom eldönteni, hogy melyiknek örülök inkább. Azt hiszem ideje több teret engednem neki, és hagyni, hogy megismerjen kicsit közelebbről. Lehet nem kellene, de úgy érzem, aki kétszer mentette meg az életemet, megérdemli az extra törődést. Közelében teljesen nyugodt vagyok, és megfeledkezem a körülöttem lévő dolgokról. Csak élvezem a pillanatot, és azt, hogy karjaival óvatosan mégis védelmezően ölel át. Igen, tényleg jól esik a közelsége. Mikor megfordulok, először a szemembe néz, majd a számra, és újra a szemembe. Ilyenkor szokott jönni a csók része, és én vártam. Arra vártam, hogy éljen a lehetőséggel, és egyre dübörgő szívverésemet lenyugtassa. Sajnos ehelyett elfordította a fejét, nekem pedig tudomásul kellett vennem a reakcióját. Talán sem a hely, sem az idő nem volt erre megfelelő. Lesz egyáltalán ilyen alkalom és megfelelő idő? Sajnos ezt nem tudom még magamnak is megválaszolni. Én örülnék neki, de hát a csókhoz két ember kell, és azt hiszem megviselne az elutasítása. Nagy nehezen de sikerült elterelnem az előbbiről a gondolataimat, és ismételten megnyugodtam. Az első megmentésem után egyedül hagyott, mert ezt kértem tőle, most viszont nem akarom, hogy kisétáljon a szobámból. Tudom, hogy egyszer el kell őt engednem, de nehezemre fog esni. Az érzéseim irányába kuszák, és kiszámíthatatlanok, mégsem akarom, hogy ne tudjam őt a közelemben. Egy mosoly jelenik meg az arcomon, mikor kijelenti, hogy velem marad. Hátát a fejtámlának támasztja, és hagyja, hogy én magam helyezkedjek el rajta, ahogy szeretnék. A kislámpám viszont az ő oldalán van, ajaj, ebből talán még gond lehet. Hogyan oldjam meg azt, hogy ne nagyon hajoljak hozzá közel? Sehogy, jött az egyszerű felismerés. Nem akartam neki szólni, inkább a kezembe vettem az irányítást. Hát akkor kerüljünk közel Niklaus Mikaelsonhoz című műsorunk következik. Na jó, vicces lesz, de ha már eldöntöttem, véghez is viszem. Jobb kezemen támaszkodtam, és oldalra fordultam. Feltornáztam magam, és teljesen a mellkasához simulva kapcsoltam le a lámpát. Annyira közel volt hozzám, hogy ismételten hallottam szíve ütemes ritmusát, és arcunk sem volt messze egymástól.
- Bocsi! - mondtam neki ártatlanul és kissé talán kacérabban a kelleténél, és odabújtam hozzá. Magunkra húztam a takarót, és hagytam, hogy ő is kényelmesen elhelyezkedjen mellettem.
- Biztos, hogy neked kényelmes lesz így aludnod? - kérdeztem tőle, felé pillantva.

Csak ültünk, és ő átölelt hátulról. Érintése nem volt ellenemre, mégsem tudtam eldönteni, hogyan is kellene reagálnom rá. Egy jóleső borzongás cikázott végig egész testemet, amit ő váltott ki belőlem. Remélem nem vette észre, de biztos van olyan tapintatos, hogy nem hozza fel. Igen, tény, hogy hatással van rám, és ennek bizonyítékát is adtam az előbb. Az eszem azt súgta, hogy húzódjak el tőle, de a szívem azt súgta, hogy viszonozzam ölelését. Egy ideig hadakoztam saját magammal, végül győzött a szívem. Kezemet óvatosan végighúztam az övén, és a kézfején pihentettem meg őket. Még közelebb bújtam hozzá, és a fejemet a vállára hajtottam. Hallottam mindegy egyes lélegzetvételét; meleg lehelete cirógatta a nyakamat. A szívdobogása egyenletes volt, akárcsak a légzése. Egy ideig külön ütemben emelkedett a mellkasunk, végül tökéletes szinkronban emelkedtek és süllyedtek minden egyes lélegzetvételnél. Egy ideig hallgattam, majd ezután elmélkedni kezdtem.Tudtam, hogy vele vagyok a legnagyobb biztonságban. Hiába voltak barátaim, vagy hiába voltak a Salvatorék, sosem éreztem magam olyan biztonságban, mint vele. Különös, hiszen alig ismerem, mégis olyan érzésem van, hogy ezer éve ismerem. A kettős viselkedése, amit utálok, és mégis olyan ellenállhatatlannak tartok, csak úgy vonz magához. A kapcsolatunk olyan akár egy buborék, gyönyörű, de bármelyik pillanatban kipukkadhat, és oda a varázsa. Nem akartam őt elengedni, bármennyire is tudtam, hogy semmi sem tart örökké. Ismét megmentett az életem, holott nem lett volna kötelessége, mégis itt van, és vigyáz rám. Ahogy ittam a vérét, simogatta a hátam, és a hajam amitől teljesen megnyugodtam, és ellazultam. Most már teljesen tisztán láttam, és újra lejátszottam azokat a kérdéseket magamban, amiket kérdezett és mondott nekem. Azt hiszem ideje megtörnöm a csendet, és válaszolnom rájuk.
- Szóval régóta a városban volt? Csak tudnám miért olyan vonzó annyira ez a város számukra? - kérdeztem tőle.
- Kicsit rosszul esett, mintha felelősségre vonnál, hogy nem tudok magamra vigyázni! Ami igaz is, csak utálom, ha ezt még a fejemhez is vágják! - feleltem neki, és közben próbáltam higgadt maradni, de éreztem, hogy erre minden izom megfeszül. Csak nyugalom Caroline, ne húzd fel magad! Kicsit megijedtem mikor elismételte, hogy nem marad itt örökre.
- Miért akarsz elmenni a városból? - kérdeztem tőle, és igyekeztem úgy beszélni, nehogy kihallja belőle a kétségbeesésemet. Megint választás elé állított, és megint az eszem és a szívem hadakozott egymás ellen. Ha tényleg elmegy, ki kellene használnom amíg itt van még a közelemben.
- Szeretném ha itt maradnál, és nemcsak addig míg elalszom! Tudom, hogy anyu is itthon van, de nem szeretnék egyedül lenni! Megértesz? - mondom neki, és remélem nem látja, hogy pírba borult az arcom. Nyugalom, nyugalom, menni fog, csak lazán próbáltam magam nyugtatgatni.
- Maradsz? - fordultam hátra az ölelésében, és reméltem, hogy igent mond.

Csak néztem Klaust, aki az ágyam szélén foglalt helyet. Nem tudtam mivel érdemeltem ki, hogy ismét segít rajtam. Ennyire fontos lennék neki? Sokszor utasítottam már vissza, mert egyszerűen nem tudtam kiigazodni rajta. A két énje között hatalmas űr tátongott. Az egyik romantikus kedves énje folyton vonzott hozzá, de a gonosz gyilkoló része mindig is taszított. Ha vele voltam mindig kedves és törődő volt velem, a gonosz énét csak ritkán villantotta meg a társaságomban. Nem tudtam kiigazodni rajta, hisz még előlem is próbálta elrejteni a valódi énjét.
Kezdtem már fátyolosan látni, csak azt figyeltem, hogy valamit mond nekem.
- Köszönöm, hogy intézkedtél! Nem lehetne előtte kikérdezni, hogy miért támadott meg? - kérdeztem tőle, alig hallhatóan.
Közelebb jön hozzám, és a hátam alá nyúl, és óvatosan az ölébe húz. A kibontott hajamból pár az arcom elé kerül, amit ő gyengéden eltűr a fülem mögé. Újra mond nekem valamit, és én kissé mérges leszek rá. Ha nem lennék ennyire gyenge, és magatehetetlen, most faképnél hagynám..
- Nem tehetek róla, hogy megtámadnak. Úgy érzem, mintha a fejemre lenne írva, hogy nyugodtan támadjanak meg engem! - felelem neki. Dühösen a kezeimet a mellkasom elé fonom, jelezvén neki, hogy kissé túllőtt a célon. A csuklóját a szám elé teszi, mondván, hogy szolgáljam ki magam. Veszek egy mély levegőt, és kifújom. Magam elé vettem a csuklóját, és alig érezhetően, de érzékeltem az ereiben lüktető vért. Az arcom elváltozott, szemfogaim megnyúltak. Óvatosan próbáltam a bőrét átszakítani, hogy minél kevesebb fájdalommal járjon. Éreztem, ahogy a vére megtölti a torkomat, majd utat engedve tovább folyik egészen a gyomromig. Minden egyes korttyal erősebbnek éreztem magam. Miután eleget ittam, elszakadtam tőle, és megéreztem bódító férfias illatát. Nem bújtam ki a karjai közül, túlságosan élveztem a helyzetet, és nem akartam, hogy vége szakadjon.
- Köszönöm a segítséget! - feleltem neki, még mindig az ölében ülve. Ő sem akart még elengedni, ami most jól esett, és reméltem, hogy jó ideig még itt marad velem.

Tudtam, hogy nem álmodom azt, hogy Klaus van a szobámban. Én túl büszke voltam ahhoz is, hogy felhívjam őt. Nyilván anyu volt az, aki felhívta őt, hogy jöjjön megmenteni engem. Utálom, hogy én vagyok mindig az a fél, akit bántanak, és akit majdnem minden alkalommal megölnek. Vajon én vonzom ezt magamhoz? Ez a sorsom, hogy mindig szenvedjek?
Sajnáltam, hogy mindig kellett mellém valaki aki megvéd, vagy aki jelen helyzetben megment.
- Igen, emlékszem. Irónikus a helyzet nem? - próbáltam neki kipréselni a szavakat, de én egyre rosszabbul éreztem magam. A fejem nagyon fájt, és alig éreztem a tagjaimat.
- Utálom magam, hogy nem tudom megvédeni magam, és mindig kell valaki, aki megvéd! - adok hangot a kétségbeesésemnek. Ő csak hallgat, és most jól esik neki kicsit kiönteni a szívemet. Próbálok feljebb ülni, hogy nagyjából egy magasságban legyünk egymással. Megkérdezi, hogy történt, de nem szívesen emlékszem vissza az eseményekre.
- Minden nagyon gyorsan történt! A Grillből jöttem haza, mikor egy ismeretlen vérfarkas rám támadt! Sajnos nem láttam az illetőt, mert csuklya volt a fején. Annyi biztos, hogy férfi volt. - válaszolom a kérdésére.
Egyre rosszabbul érzem magam.Az egyik pillanatban még melegem van, a másikban meg fázom. Most éppen a fázós résznél tartok,ezért még jobban magamra húzom a takarót. Erősnek akartam látszani, de valahogy, nem sikerült. Nem akartam sírni, mert ahhoz sem volt már erőm. Csak néztem ki a fejemből, és azon gondolkodtam, vajon csak szánalomból akar rajtam Klaus segíteni,vagy tényleg érez irántam valamit? Talán ezt sosem fogom megtudni, és nem is biztos, hogy jókor akarok választ kapni a kérdésemre. Megráztam a fejem, és még inkább a párnába süppedtem. A mozgás nehezemre ment, a tagjaim olyanok voltak, mintha ólomból lennének. A levegőt is egyre nehezebben vettem, és nekem deja vum lett. Eszembe jutott az első megmentése, amikor a szülinapomon mentett meg. Mintha azóta több év telt volna el, pedig még egy év sem telt el azóta. Na jó, inkább hagyjuk az elmélkedést. Felnéztem rá, és a kérdő tekintetével találtam magam szembe. Most mi lesz? Csak nézzük egymást, vagy tényleg segíteni fog rajtam?

Elégedetten sétáltam hazafelé, csak az járt az eszembe, hogy vár a pihe-puha ágyam. Semmi mást nem akartam, csak aludni. Még mindig Damon jár az eszembe. Olyanok vagyunk, mint akik macska-egér játékot játszanak egymással, és erről akaratlanul is a Tom és Jerry jutott eszembe. Gyerekként imádtam azt a mesét. Igaz, hogy párszor ellenségek, de ugyanakkor nagyon jóban vannak, és a mi kapcsolatunkat is ehhez tudom hasonlítani.
Egy hűvös fuvallat térített észhez, és kénytelen voltam magamon kissé összébb húzni a kabátot. Kezeimet zsebre raktam. Igaz, hogy gyorsabban is hazaérhetnék, de jól esik a hűvös időben kint sétálgatni. Nem hallottam zajokat, és ha felnéztem az égre láthattam a csillagokat. Olyan mesések, sosem tudnám megunni azt, hogy gyönyörködjem bennük. A hátam mögül zajt hallottam, de ha hátra fordultam, nem láttam senkit. Visszafordultam, és előttem egy idegen férfi állt. Megvillantotta sárgás szemeit, és tudtam, hogy vérfarkassal van dolgom. Ki akartam kerülni, és elfutni, de sajnos megelőzött, és nekem támadt. A kezemet sem tudtam elővenni a zsebemből, és csak azt éreztem, hogy kivillantja a fogait, és inni kezdi a véremet. Egy apró sikoly hagyta el számat, és mire felocsúdtam, már a támadómat sem láttam sehol. Nem értem, miért mindig engem támadnak meg? Először elrabolnak, majd jön az apám, és Tyler. Sosem lesz ennek vége? Miért mindig én vagyok az áldozat? Ha ezt túlélem, felhívom Danielt, hogy minél előbb elkezdhessük az edzéseket. Előkeresek egy zsebkendőt, és a nyakamhoz szorítom. Körülnéztem, és nem láttam senkit, ezért vámpírsebességre kapcsoltam, és már a házunk ajtajánál álltam. Anyu kinyír, ha meglát így. Irónikus, ebbe a sebbe tuti belehalok. Csak Klaus tud segíteni, akitől nem akarok szívességet kérni, és jó ideje nem is láttam.
A házba érve, levettem a kabátomat, és próbáltam a szobámba settenkedni. Az érzékeim már nem a régiek, ezért nem is láttam, hogy közben anyu elém sétál. A nyakam miatt ideges, és tudja, hogy miféle bajba kerültem. Aggódott, és én pont ezt akartam elkerülni. Egy ideig nagyon sokat dolgozott, alig láttam, mert rengeteg probléma adódott, de most már többet van itthon, velem.
- Anyu, minden rendben lesz! Csak pihennem kell! – mondtam, és levettem a cipőmet, és az emelet felé indultam. Tudtam, hogy nem verhetem át, de meg kellett próbálnom. Átölelt, és hagyta, hogy a szobám felé vegyem az irányt. A szobámba érve, egyből a fürdőmbe siettem, és lemostam a nyakamról a rá száradt vért. A koszos törölközőt a szennyesbe raktam. Ha ezt túlélem, kimosom. A tükörben már alig láttam magamat, ezért igyekeztem visszabotorkálni az ágyamhoz. Erőtlenül feküdtem be, és húztam a fejemre a takarót. Emlékszem, kiskoromban mindig azt hittem, hogy így majd a gondjaim megszűnnek, és mivel senki sem láthat, nem bánthat senki. Azt még hallottam, hogy anyu valakivel telefonon beszél, de semmit sem értettem belőle. A takarót lejjebb húztam, és próbáltam aludni. Nem tudom mennyi ideig pihenhettem, mikor léptek zaját hallottam, és azt, hogy valaki megáll az ajtóm előtt. Próbáltam felülni, és koncentráltam arra, aki épp az ajtóm előtt áll. A szemem is elkerekedett, mikor felismertem a vendégemet.
- Klaus, te mit keresel itt? – kérdeztem tőle.

Az ajtóban lesújtva hallgattam Damon válaszát. A szavai csak úgy visszhangzottak a fejemben: vele találkozott először, és szerelmet vallott Elenának. Tudtam, hogy fontos neki, és eszembe jutott egy korábbi beszélgetés Elenával.

"Idegesen sétáltam Elena mellett az erdőben. Amire készültünk, azt tuti, hogy Stefan és Damon ellenezné. Vajon mi lesz a bűntetésem, hogy Elenát ide hoztam? Vámpír vagyok és tudom, hogy Katherine nem tud kiszabadulni a sírból, de nem akarom, hogy barátnőmet megbántsa.
- Elena, biztos, hogy ez jó öltet? Biztos mindent tudni akarsz a múltjáról? - kérdeztem és makacs tekintetével találtam magam szemben.
- Igen, tudom kell az igazat. Ő a múltam egy része! - ezzel meggyőzött, és a barlanghoz értünk.
- Hát jó, de itt leszek a közelben, ha kellek! - mondtam, és elgurítottam a követ a bejáratból.
- Ne menj a közelébe, és ne hagyd magad félrevezetni! -ezzel már kint is voltam a bejáratnál. Idegesen járkáltam fel-alá, várva, hogy mikor fogok lebukni. Ezzel teljesen ki is zártam azt, hogy odafigyeljek a beszélgetésükre. Gondolataimból Elena szakít ki. Gyorsan mellette termek, és visszatolom a követ az eredeti helyére.
- Elena, jól vagy? - kérdeztem, de láttam, hogy nem, csak elsietett mellettem. Zaklatottnak láttam, így gyorsan követtem, hogy kiderítsem mi történt.
- Elena! - mondtam, és a következő pillanatban már a karjaim közt volt. A szíve hevesen dobogott, és sírt. Ez a szemét Katherine megbántotta!
- Klausnak én kellek, és mindenki aki nekem fontos meg akarja ölni. Nem érdekli, hogy Damon még mindig szereti, hisz 145 évig síratta, és most, hogy él, nem is foglalkozik vele. Csak játszik az érzelmeivel, élvezi, hogy Damon még mindig szereti! Katherine azt is mondta, hogy csakis azért vannak velem, mert rá emlékeztetem őket! Azt hiszi, hogy én is olyan leszek, mint ő, és kihasználom őket! Damont is szeretem, de Stefant is!- szakadtak fel belőle a szavak és pedig döbbenten hallgattam és próbáltam megnyugtatni őt."

A történelem ismétli önmagát, mikor az emlékre gondoltam. Kővé dermedve álltam ott, és próbáltam állni a tekintetét. Hallottam, amit mondott, de képtelen voltam felfogni. Rebekah miatt lett Elena vámpír, és Matt te jó ég, biztos kórházban van. Meg kell majd látogatnom. Ez nekem sok, túl sok, mégis mivel érdemeltem ezt ki? Annyit szenvedtem és olyan sok barátot vesztettem már el, hát ennek sosem lesz vége?! A válasza csak olaj volt a tűzre, azt éreztem, hogy ordítani tudnék. Nyilván megérezhette ezt, mert odajött és átölelt. A szívem csak úgy kalapált, de mikor felocsúdtam és viszonoztam az ölelését, éreztem, hogy kezdek megnyugodni. Csak egy pillanatra hagyott magamra, hogy felöltözzön. Megfogta a kezem és levitt a konyhába reggelizni. Nem beszéltünk, mert szavak nélkül is megértettük egymást. Mélyen a gondolatainkba merültünk. Tudtuk, hogy egy világ esküdt össze ellenünk, és azzal, hogy maradunk, hatalmas lavinát indítunk el. Az ősökre is gondolnunk kellett, hiszen biztosan bosszút akarnak majd állni Klaus halála miatt. Damon hangjától összerezzentem és próbáltam arra koncentrálni, amit mond. Indulása előtt még megcsókolt.
- Damon, nem hinném, hogy a leitatás lenne a legcélszerűbb, mivel a Tanács tagok verbénát isznak. Mást kell kitalálni! - mondtam először a hátának, majd az ajtónak. Tudtam, hogy hallja.
Lassan felálltam és elkezdtem elpakolni az asztalról, és a konyhapultról. Damon nemcsak jó szakács volt, de nagyon figyelmes is. Igyekezett mindent tisztán tartani főzés közben így alig pár perc alatt végeztem a mosogatással. A számon éreztem még csókja ízét, és elmosolyodtam a gondolatra. Mikor a csókra gondoltam, eszembe jutott az, amire nem figyeltem. Ismét kimondta, hogy szeret. El sem hiszem, hogy ez velem történik meg. Kinyitottam a hűtőt, hogy a napi véradagomat magamhoz vegyem, de mivel nem volt, kénytelen voltam elmenni otthonról. Deja vu érzéssel mentem a kocsihoz, hogy ismét az erdőbe kell mennem. Erőt vettem magamon és ráléptem a gázra.

JÁTÉK VÉGE!

JÁTÉKTÉR SZABAD!

Még mindig fürkészve néztem az arcát, mikor megszólalt. Hevesen dobogó szívvel vártam a válaszát. Levegőt is elfelejtettem venni, mikor kimondta, hogy időre van szüksége. Persze ez érthető, most halt meg a barátja. Majd megkérdezte, hogy elfeledtettem-e valamit Elenával. Ezt a kérdést hallva lehajtottam a fejem. Elég kínos, mivel két dolgot is elfeledtettem vele. Az egyik az volt, amikor először találkoztunk. Mert nem Stefan találkozott vele először, hanem én. A másik pedig az volt, amikor bevallottam neki, hogy szeretem. Ezt is el kéne mondanom Caroline-nek, csak félek, hogy ez már túl sok lesz neki. De egy jó kapcsolatnak a titka az őszinteség.
-Igen. Kétszer is. Az egyik az volt, amikor először találkoztunk. Nem Stefan találkozott vele először.- mondtam végig a földet bámulva.- A másik pedig az volt, mikor.... szóval.. izé...- nyögdécseltem. - Amikor szerelmet vallottam neki.-mondtam ki félve. Majd Caroline kérdezte, hogy nem kéne felöltöznöm. Akkor jöttem rá, hogy egy szál törölközőben vagyok. De nem nagyon érdekelt, mert felelnem kellett Caroline többi kérdésére is.
A Tanácsnak lehet, hogy be tudom mesélni, hogy Alaric berúgott vagy valami ilyesmi és összehordott mindent aznap. De nyugodj meg minden rendben lesz és nem kellesz elmenned innen. De ha mégis, akkor már mondtam, hogy rám bármikor számíthatsz. Amint fogok Stefannal beszélni beszámolok neki erről az egészről és kérek tőle tanácsot, hogy ő mit tenne a helyünkben. Hátha van használható ötlete. Elena pedig úgy lett vámpír, hogy Matt és Jeremy azt tervelték ki, hogy elviszik Elenát a városból a vámpírok elől. De mikor Klaus meghalt Elena és Matt visszajött,mert úgy tudtuk, hogy mi is Klaus vérvonalából származunk, és az is lehetett volna, hogy én és Stefan is elveszítjük az életünket. Szóval Elena jött búcsúzni és mikor a hídon mentek keresztül megjelent Rebekah, majd a kocsi elé állt és Matt már nem tudott megállni. A vízbe estek, majd Stefan ment, és megmentette Mattet, mert Elena ezt kérte. De Elenára már nem jutott idő. Amikor bevitték a kórházba Meredith adott neki vámpírvért, mivel agyvérzése volt. És ezek után a hullaházban ébredt fel Elena vámpírként.- mondtam el az egész történetet, majd látva Caroline döbbent és ijedt tekintetét, szorosan magamhoz öleltem. Ezek után felöltöztem, majd reggeli után így szóltam.
-Most elmegyek Stefanhoz, hogy elmondjam neki ezt az egész Tanácsos dolgot. Majd hívlak, hogy mit találtunk ki. Szeretlek Szia!-nyomtam a szájára egy puszit, majd kisétáltam az ajtón és a kocsim felé vettem az irányt.

Könnyes szemmel bámultam Damont, aki egy szál törölközőben állt előttem az asztalnak dőlve. A homlokán a sebnek már nyoma sem volt, és a nap sugarai megcsillantak formás testén. Így hogy gondolkozzam józanul?! Belenéztem a gyönyörű szemeibe és a közelsége, valahogy megnyugtatott. Melegség töltötte el a szívemet, és kezdtem az érezni, amit már régen. Ismét van valaki az életemben, aki törődik velem és vigyáz rám. Szükségem volt valakire akire támaszkodhatok, és csak remélni tudom, hogy Damon ezt komolyan is gondolja. Eljönne velem Mystic Fallsból? Hátra hagyva mindent és mindenkit? Vajon miattam, vagy az érzései elől akar menekülni? Az éjjeliszekrényemhez mentem és elvettem egy zsebkendőt és megtöröltem vele a szemeimet. Visszaültem az ágyra, Damon közelebb jött, majd leült. Még, hogy bonyolult a kapcsolata Elenával? Hát ez elég finom megfogalmazás volt. Nem akartam hibáztatni semmiért, hisz az én kapcsolatom Tylerrel sem volt éppen egyszerűnek mondható. Na jó, ezt most rosszul hallottam, vagy tényleg komolyan gondolta, hogy velem akar lenni?! Még szerencse, hogy ülök, különben összeestem volna itt helyben, az biztos. Többször megcsókolt, amitől csak jobban belehabarodtam. Tudtam, hogy nem helyes, de ideje a saját boldogságommal törődni. A sok rossz után végre valami jó is történik velem. Kivált a csókból, de továbbra is az arcomat fürkészve. Azonnal vissza is rántott a valóságba.
- Damon, köszönöm, hogy őszinte voltál. Köszönöm, hogy nem éltél vissza a helyzettel, és nem használtad ki az alkalmat, hogy elcsábíts. Az én kapcsolatom sem volt egyszerű Tylerrel, kérlek adj egy kis időt, hogy feldolgozzam az elvesztését. Remélem megértesz, és türelmes leszel hozzám. Én időt kértem tőled, amit természetesen Te is megkapsz. Amennyit csak szeretnél. Damon, velem elfeledtettél dolgokat, és tudom, hogy Jeremyvel is. Volt valami, amit elfeledtettél Elenával? - kérdeztem és láttam, hogy lesüti a szemét. Szóval igen, elfeledtetett vele valamit. Kínos csönd lett, én pedig úgy döntöttem, majd elmondja, ha akarja, ezért felálltam.
- Ideje lenne menni reggelizni, szerintem már ki is hűlt amit készítettél. - mondtam, és a kezemet nyújtottam felé, hogy felhúzzam.
- Még mielőtt lemennénk, nem kéne felöltöznöd? - mentem hozzá közelebb és megcirógattam a mellkasát, majd átöltem, de nem mertem az arcába nézni. Féltem, hogy az arcán olyat látok, ami nem tetszene. Sosem lehetett tudni, hogy éppen mit gondol, de az utóbbi időben sokat változott, és az arcáról már az érzelmeit is le lehet olvasni.
- Damon, tudom, hogy te részt szoktál venni a Tanács gyűlésein. Nincs ötleted arra, hogyan lehetne őket félrevezetni? Nem akarok elmenni innen! Túl sok minden köt ide, és megszakadna a szívem, ha ezt a hátam mögött kellene hagynom! Még valami, nem kéne elmondanod Stefanéknak, hogy a Tanács tud rólunk? Még egy kérdésemre válaszolhatnál..hogyan lett Elena vámpír? - tudtam, hogy megint sokat kérdeztem, de muszáj volt tudnom, hogy mire számítsak. Elena a barátnőm, de most, hogy Damonnal egyre közelebb kerülünk egymáshoz, nem akarom őt elveszíteni. Félek vele találkozni, pedig muszáj lesz tisztáznunk mindent. Vajon Stefan hogy fogadja, hogy a bátyjával vagyok? Hiába ő volt az, aki javasolta, hogy maradjunk együtt, mégis tisztán élnek bennem azok a képek, amivel óva int tőle.
Kibújtam védelmező karjai közül és elindultam az ajtó felé és nekitámaszkodtam. Volt erőm rá nézni és láttam, hogy nagyon gondolkodóba esett.
- Sajnálom, hogy ennyire letámadtalak. Hiszen ismersz?! Mindig is ilyen voltam! - mondtam mosolyogva. - Ne nézz így, inkább öltözz, és menjünk enni! - adtam ki neki az utasítást. Én pedig vártam, hogy végignézzem, ahogy felöltözik.

Amikor Caroline megbizonyosodott arról, hogy jól vagyok, elment öltözni. Azt kérdezte, hogy mit vegyen fel, ezen elmosolyogtam és arra gondoltam, hogy ha ezt tőlem kérdezte volna a válaszom az lenne, hogy semmit. Rögtön ezek után belevágott a közepébe. Mint megtudtam tőle, Alaric felfedte Caroline-t, mint vámpír és Tyler-t, mint vérfarkas. Caroline még azt is hozzátette, hogy az anyjaik el akarják küldeni a gyerekeiket, hogy ne ölje meg őket a Tanács. De Klaus miatt most Tyler is meghalt, így Caroline-nak egyedül kellene menekülnie. Amit én nem fogok hagyni. Akárhova fog menni én vele tartok és nem hagyom cserben. Mert nem hagyhat itt. Ha itt hagyna, én abba belehalnék. Most, hogy újra a boldogsághoz való úton járok, nem mehet el.
-Caroline tudd, hogy akárhogy döntesz, én melletted állok, és segítek, ahogy tudok. Akárhová mész veled fogok menni és nem hagylak cserben. Nem hagyhatsz itt.-mondtam ki azt, amit éreztem. Miután Caroline látta, hogy komolyan ezt gondolom, más témába kezdett. Azt kérdezte szerelmes vagyok-e Elenába. Nagyon meglepődtem a kérdésén, nem számítottam rá. Nem tudtam hirtelen válaszolni, mert igen, szeretem Elenát, de próbálok túllépni rajta. És ezt el kell mondanom Caroline-nak, mert igaza van. Joga van tudni. Vettem egy nagy levegőt és annak reményében, hogy nem fogom megbántani, belekezdtem mondandómba.
-Caroline ez bonyolult. Igen, szeretem Elenát, de beláttam, hogy ő Stefant szereti és próbálok túllépni rajta, ami úgy érzem napról napra jobban megy. És ezáltal napról napra jobban szeretlek Téged.
Magamhoz öleltem és újra megszólaltam.
-Remélem, hogy ez nem okoz fájdalmat neked, mert én Téged választottalak. Választhattam volna azt is, hogy tovább próbálkozok Elenánál, de nem ezt választottam.
Mikor ezeket elmondtam többször megcsókoltam. Nagyon féltem attól, hogy emiatt haragudni fog rám. Nem szeretném elveszíteni, mert nagyon sokat jelent nekem. Eltávolodtunk egymástól és kíváncsian néztem rá, hogy mit fog szólni az előbb elhangzottakra. Csak imádkozni tudok, hogy ne haragudjon rám Caroline.

Az ágyban fekve, még Damon szavai jártak a fejemben, hogy komolyan gondolja azt, hogy mi egy pár legyünk. Már vártam, hogy valami bűntetésben lesz részem, amiért a kádba löktem, bár nevetett, de sosem tudtam kiszámítani a reakcióit. Mikor bejött a szobámba, végig néztem rajta, annyira tökéletesnek találtam őt, úgy ahogy volt. Befeküdt mellém az ágyba, és átölelt. El is felejtettem, hogy milyen jó volt mikor jártunk, és szinte minden este nálam aludt. A karjaiban fekve biztonságban éreztem magam. Előbb aludt el, mint én, amit ki is használtam. Közelebb bújtam hozzá, és a szívverését kezdtem el hallgatni és csendes szuszogását. Észre sem vettem, mikor nyomott el az álom. Mikor reggel kinyitottam a szemem, nem volt mellettem. Reggeli és kávé illatát éreztem a levegőben. Milyen figyelmes tőle, tudta, hogy farkas éhes leszek reggel, mivel nem vacsoráztam az este. Ásítottam egyet, és hallottam, hogy a fürdőben morgolódik. Csendben odalopakodtam az ajtóhoz, hogy megtudjam mi történt. A feje kissé vérzett, és azon ügyködött, h letörölje. Meglátott, és próbált megnyugtatni, hogy nincs baja. Odamentem hozzá, és adtam először a homlokára egy puszit, a szájára pedig egy csókot.
- Jó reggelt! Biztos jól vagy? Palacsintát sütöttél? Nahát, még mindig tudsz meglepetéseket okozni! Gyorsan felöltözöm és mehetünk reggelizni! - válaszoltam, majd gyorsan a szobámba mentem és kinyitottam a szekrényem.
- Mit vegyek fel? - ezt sokkal inkább magamtól kérdeztem, mint tőle, mert valószínűleg a válasza a semmit lett volna. Tudtam, hogy hallja, hisz vámpír. Nem akartam sokáig húzni a dolgot, ezért kivettem azt, ami a kezem ügyébe került. Fehér felső, farmer nadrággal. Gyorsan felöltöztem, és míg rá vártam összepakoltam a szobámban. A ruháit a székre tettem, majd beágyaztam, és leültem a szélére. Nem akartam elrontani ezt a tökéletes reggelt, de muszáj volt megtennem. Feltétlenül beszélnünk kell a tegnapról. Ahogy eszembe jutottak a tegnapi nap eseményei, a szívem is összeszorult, és már a jókedvemnek is lőttek. Sejtettem, hogy életem egyik legnehezebb napja következik. Vissza kellene mennem Tylerhez a barlangba, elmondani Carolnak, hogy egyetlen fia meghalt. A hideg is kirázott ettől a gondolattól. Ott van még Elena is, aki vámpír lett, vele is muszáj beszélnem, mivel tudom, hogy Damon iránt is érez valamit. Tisztázni akarom vele a helyzetet, de először Damont kéne szóra bírnom. Bonnieval is beszélnem kéne, tuti ki fog akadni, hogy Elena is vámpír lesz. Eszembe jutott, hogy velem milyen utálatos volt, és sokáig nem is állt velem szóba. Nem hagyhatom, hogy ez Elenával is megtörténjen. Vettem egy mély levegőt és kifújtam. Hát akkor hajrá! Kezdjük a legelején!
- Damon, tudom most tönkre fogom tenni a reggelt, de muszáj beszélnünk a tegnapról. Alaric felfedte a Tanács előtt a kilétünket. Tudják, hogy léteznek vámpírok és vérfarkasok. Carol és anyu eldöntötte , hogy az lesz a legjobb, ha Tylerrel megszökünk. Sajnos Klaus miatt Tyler is meghalt. Tudom, hogy veszélybe sodrok magam körül mindenkit, de nem vagyok képes itt hagyni senkit. Nem tudom mi lesz most. - mondtam és már a könnyeimet kezdtem el törölgetni és bámultam a padlót.
- Tudom, hogy érzel valamit Elena iránt, és azt hiszem jogom van tudni az igazságot. Szeretném, ha őszintén válaszolnál. Szerelmes vagy Elenába? -tettem fel neki célirányosan a kérdést, és vártam a válaszát. Felnéztem, és csak most vettem észre, hogy a szobában van. Vajon végig itt volt?

El sem hiszem, hogy lenne a barátnőm! Ez nekem most olyan nagy boldogság, hogy el sem hiszem.
-Szerelmem, ennél jobban már nem is szerethetném. Mondtam, majd szorosan magamhoz öleltem. Ezután nagy csókolózások között a kád felé vettük az irányt, míg bele nem ütköztem. Caroline egy határozott mozdulattal lelökte a poharakat, majd én a kádban kötöttem ki. Ezen felnevettem, Caroline pedig a szobája felé vette az irányt. Mivel Caroline elment, elkezdtem törölközni. Mikor már teljesen száraz voltam az ágy felé vettem az irányt, mivel úgy döntöttem itt alszom. Befeküdtem az ágyba, majd átöleltem a szerelmemet. Ilyen kellemes helyzetben nyomott el az álom.
Reggel még mindig Caroline-t ölelve ébredtem. Halkan kimásztam mellőle és úgy döntöttem reggelit készítek. A palacsintát választottam, mert ez az egyetlen kaja, amit úgy meg tudok csinálni, hogy meg is lehet enni. A szekrényből kivettem egy tálat, majd elkezdtem csinálni a tésztáját. Próbáltam halkan csinálni, hogy senki ne ébredjen fel.
Mikor kész lett a tésztája elkezdtem sütni. Viszonylag jól sikerült és mikor befejeztem megterítettem az asztalnál. Remélem Caroline értékelni fogja az igyekezetemet. Főztem kávét és teát is. Mikor ezekkel elkészültem a palacsintákhoz tettem az asztalra Nutellát, lekvárt és egyéb hasonló dolgokat, amiket Caroline szeret enni.
Mikor minden készen állt a reggelihez leültem a kanapéra pihenni. Bekapcsoltam a TV-t, de nem volt semmi értelmes műsor. Aztán elmentem a fürdőszobába (persze halkan, hogy fel ne keltsem Caroline-t) és megmostam a fogamat. Mivel volt sok időm le is zuhanyoztam. Éppen törölköztem, mikor hirtelen elcsúsztam és bevertem a fejem a kád szélébe.
-Ezt nem hiszem el! Basszus ááá!- szitkozódtam elég sokáig. Mondtam sok szép cifra mondatot mikor észrevettem, hogy Caroline a hátam mögött áll és ijedten néz rám.
-Jó reggelt drágám. Menj öltözz fel és menjünk reggelizni. Készítettem neked palacsintát!-mondtam mosolyt erőltetve az arcomra. Caroline aggódó pillantását látva megnyugtattam, hogy semmi bajom nincs.
-Nyugi Caroline semmi bajom nincs csak bénáztam egy nagyot.-nevettem ki tulajdonképpen saját magam.

Ledobtam a ruháimat, amit ki is dobhatok, hála Katherinenek. A kádnál álltam egy szál fehérneműben és válogattam a fürdősók közül. Nem tudom melyik a kedvence, de a levendulásra esett a választásom és beleszórtam a vízbe. Elmélyültem hallgattam a víz hangját és kezemmel játszottam a vízzel. Kellően meleg lett, már csak egy valami hiányzik, hogy minden tökéletes legyen, illetve valaki. Damon hangját hallottam és felé fordultam. Meglepődtem, amit mondott, hisz sosem vallotta be, hogy mit érez irántam. Azt hittem rosszul hallottam, de látva szemeit, rájöttem, hogy komolyan gondolja. Nem hagyott válaszolni, csak közelebb jött, és szenvedélyesen megcsókolt. A csókja szenvedélyesebb volt, és vadabb, mint az erdőben. Karjaimat a dereka köré fontam, és cirógatni kezdtem a hátát, majd a hajába túrtam. Tudtam, hogy mi lesz a folytatás, de tényleg szükségem van a fürdésre. Kénytelen voltam kiválni a csókból, amin ő meglepődött. Gyorsan bemásztam a kádba, és pár pillanaton belül szembe ült velem. Tökéletes felsőtestében gyönyörködtem, amin ő persze csak pimaszul vigyorgott, és közelebb hajolt hozzám. Minden egyes érintésébe beleremegtem, egyre többet akartam, és a csókunk is egyre követelőzőbbé vált. Az ölében ültem szembe vele, és már vártam a tovább lépést, mikor hirtelen kiszállt a kádból és megtörölközött. Ledermedtem a tettén, megszólalni sem tudtam. Mégis mi van? Hát ennyi volt? Képes engem ilyen állapotban itt hagyni?! Maga mögött még az ajtót is becsukta, de hála vámpírhallásomnak hallottam, hogy a lépcsőn megy le. Damon Salvatore, ezt nem úszod meg! Tönkre vágtad ezt a szép idilli pillanatot! Nekem sem volt több maradásom a vízben, ezért kiszálltam és mielőtt a törölközőért nyúltam volna, nézegetni kezdtem magamat a tükörben. Korábbi sérüléseimnek már nyoma sem volt, mind begyógyult. A törölközőért nyúltam mikor kinyílt az ajtó és Damon jött be egy üveg borral és két pohárral. Láttam, hogy végigmér, pedig nem először látott már meztelenül. Nem szólt semmit, csak lerakta a kád szélére a szerzeményeit, és megcsókolt. Ha azt hiszed ilyen könnyen kiengesztelhetsz az előbbi kis incidens miatt, hát nagyot tévedtél! Az arcomat közre fogva megkérdezte, hogy lennék-e a barátnője. Örültem, és ha nem fogott volna jó erősen tuti összeestem volna.
-Damon, te tényleg ezt szeretnéd? Mert amennyiben igen, lennék a barátnőd!- mondtam, megcsókoltam, és a kád felé kezdtem el hátrálni. A csókolózást egy pillanatra sem hagytuk abba. Éreztem, hogy nekiment a kádnak, ezért megálltam. Gyorsan felvettem a bort és a két poharat, majd egy jól irányított mozdulattal a vízbe löktem. Hátrébb léptem és nem győztem betelni a látvánnyal.
- Csak hogy tisztázzuk a szabályokat, ezt azért kaptad, amiért szó nélkül magamra hagytál! - majd nevetve besétáltam a szobámba, lepakoltam az asztalra és elfeküdtem az ágyon.

Már nagyon bemelegedtünk Caroline-nal, mikor arra lettem fegyelmes, hogy a lány leszáll rólam és a fürdőszoba felé veszi az irányt. Amikor felültem már csak egy melltartóban volt. Hallottam a csapból jövő víz csobogását és rögtön leesett a dolog. Caroline nem akar 'úgy' együtt lenni velem, de együtt szeretne velem fürdeni. Csábítóan hangzik. A következő pillanatban arra lettem figyelmes, hogy egy melltartó repül felém. Caroline csábos hangját hallottam a fürdőszobából, amint engem hívogat. Végül beadtam a derekam és elindultam újdonsült szerelmem felé. Amikor megláttam egy szál fehérneműben, elállt a lélegzetem. Tökéletes test egy tökéletes léleknek. Csak ez jutott eszembe. Caroline teljesen elvette az eszem.
-Gyönyörű vagy Caroline. Teljes szívemből szeretlek.- mondtam ki. Nem gondoltam volna, hogy ezt ki fogom mondani. Caroline egy nagyot nézett. Nem hagytam szóhoz jutni, mert odamentem hozzá és mohón megcsókoltam. Így csókolóztunk még egy ideig. Caroline csókja fűtötte a testem. Minden érintésébe beleremegett a testem és mikor magamhoz öleltem, szorosan lehunytam a szemem, hogy meg tudjam örökíteni ezt a pillanatot.
Caroline vetett véget a csókolózásunknak azzal, hogy beült a kádba. Követtem a példáját majd amikor én is a kádban tudhattam magam, elkezdtem kényeztetni. Hátát és arcát cirógattam, és apró puszikkal halmoztam el. A következő pillanatban lágyan az ölembe húztam, és onnan folytattam eddigi tevékenységeimet. Caroline-on látszott, hogy élvezte, mert apró sóhajokat hallottam. Amikor megfordult, hogy velem szemben üljön, mélyen a szemébe néztem, majd hosszasan megcsókoltam. Utána már éreztem, hogy kezdünk szétázni, ezért kiszálltam. Gyorsan megtörülköztem, majd felvettem a boxeremet. Lementem a lépcsőn és kerestem valami piát, vagy valami nagyon hasonlót. Mikor találtam egy üveg whiskey-t boldogan mentem fel Caroline szobájába. Mikor láttam, hogy a lány még mindig a fürdőben van, bementem hozzá. Mikor kinyitottam az ajtót megtorpantam. Meztelen testét semmi nem fedte, nagyon jó volt a látvány. Közelebb mentem hozzá majd az italos üveget letettem. Forró csókokkal illettem, majd arcát a két kezem közé fogtam és a következőt kérdeztem:
-Caroline Forbes! Lennél-e a barátnőm?-mondtam ki, amit legbelül már régen megfogalmaztam.