Jeremy.Gilbert Take care, cuz' I'm a(n)...Human» lakhely : ➹ Mystic Falls
» foglalkozás : ➹ leendő vadász
» avatar : ➹ Steven R. McQueen
 |  Tárgy: Jeremy Gilbert Hétf. Okt. 08, 2012 4:05 am | |
|  Jeremy Gilbert Even if I can't remember why, I still feel empty, alone. Making me forget, won't fix it.
16.Ember.Steven R. McQueen it's me...
Becenév: Jer
Születtem: Mystic Falls; 1994. 02. 20.
Nem: Férfi.
Kor:16
Érdeklődési kör: Az átlagos dolgokat meghagyom az átlagos tiniknek. Az utóbbi időben elkezdtem érdeklődni a fegyverek iránt, de ezeket sem sorolhatnám az átlagos kategóriába; Karók, verbéna, és még sorolhatnám. Nem akarok felcsapni hivatalos vadásznak, egyelőre még nem tartok ott, de egyszer talán ez is eljön. De ezenkívül szeretek kikapcsolódni, és úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben volna. Ideig-óráig el tudom hitetni magammal, hogy az ég világon semmi gondom.
Család:
Miranda és Grayson Gilbert - néhai szüleim - autóbalesetben meghaltak -
Mindkettejükkel jó viszonyt ápoltam, megviselt, mikor távoztak az élők sorából.
Jenna Sommers - nagynéném - Klaus vámpírrá változtatta, majd végzett vele - Nehezen fogadtam el őt, mint gyámom, de valójában sokkal jobban kezelte a helyzetet, mint azt képzeltem volna.
Elena Gilbert - nővérem(unokatestvérem) - vámpírrá vált, miután Matt lehajtott a Wickery hídról - Nővéremként tekintettem rá azután is, hogy fény derült az igazságra, miszerint nem a vérszerinti testvérem. Nagyon szeretem őt, beleőrülnék ha ténylegesen elveszíteném.
Családi állapot: Egyedülálló
Külső: Szemeim mogyoróbarnák, ám elég gyakran tűnnek feketének - a fény hatása, gondolom. Hajam világosbarna, fazonja változó, bár jelenleg épp tüsire van nyírva. Volt már hosszabb, csaknem államig érő, de annak az időszaknak már vége, így sokkal kényelmesebb. Testalkatom valahol a vékony, és az izmos között ingadozik, de azt hiszem, egyáltalán nem panaszkodhatok. Magasságom csaknem meghaladja a száznyolcvan centit, így emiatt sem lehet egy szavam se. Öltözködés terén igen válogatós vagyok, nem húzok fel akármit, de előnyben részesítem a farmer-póló-bőrdzseki összeállítást, egy tornacipővel, vagy edzőcipővel megspékelve. Az öltönyt rühellem, csak akkor rángatom magamra, ha a szükség megköveteli.
Jellem: A legtöbben elveszettnek, zavarodottnak tartanak, s talán egy bizonyos pontig még egyet is értek velük. Ám ennél sokkal több rejtőzik bennem, és mert nem vagyok hajlandó mutatni, még igenis így van. Mielőtt a baleset történt, mielőtt elveszítettem volna a szüleim, és majdnem a nővérem is, teljesen más ember voltam. Vidám, energikus, széles vigyorom jellemzett engem, én voltam a mosolygós srác, aki képes volt bárkit felvidítani csak a jelenlétével. De minden szertefoszlott, és hátramaradt egy sérült, elkeseredett, idegen fickó. Tudtam, hogy jobban is lehetne ezt kezelni, hogy nincs szükségem az alkoholra, a drogokra, de így sokkal egyszerűbb volt. Nem emlékeztem a fájdalomra, nem érzékeltem a kegyetlen világot körülöttem, s így volt minden tökéletes. Persze, előbb-utóbb elmúlt a hatása a szereknek, és én megint ott voltam a világ közepén, üresen, magányosan. Olykor én magam sem tudtam, ki vagyok valójában, ez pedig még a mai napig nagy dilemma. Ha valakitől megkérdezed, kicsoda ő, jellemezni akarja magát szavakkal, mint: kedves, bunkó, okos, stb. De ez nem így megy. Ahhoz, hogy jobban megismerjünk valakit, több mindent tudni kell az illetőről. Ezért nem szeretném magam úgymond beskatulyázni egyik csoportba sem.
...my story Aggódtam. Fel-le sétálgattam a szobámban, és csak az járt a fejemben, hogy Matt miért nem veszi fel a telefont. Újra próbáltam, de a hangposta vette fel. Mi a fene történhetett?
Lehuppanok az ágyra, elterülök rajta, és a plafont bámulom, idegesen kapkodom a tekintetem, kiszemelek magamnak tárgyakat, és azokat fixírozom. Közben számolom magamban a másodperceket, hogy valamivel teljen az idő. Nem szabadott volna elengednem őket egyedül, velük kellett volna mennem. Elenával kellett volna maradnom, beülni a kocsiba, és velük tartani. Ehelyett én itthon ülök, és idegeskedem. Tudom, hogy mi volt a terv része, én Stefannal voltam, ott volt a helyem, Matt csak így kivitelezhette a terv rá eső részét, de nem volt jó ötlet elszakadnom a nővéremtől. Ha… ha őt is elveszítem… Nem. Erre nem szabad gondolnom. Minden rendben lesz.
A másodpercek eközben csak múlnak, nincs megállás, eltelik egy perc, majd még egy, s még egy. Teljes tíz perc telik el úgy, hogy az ágyon fekve meredek egyik holmimról a másikra, de türelmem véges, így mikor az a bizonyos tizedik perc tovaszáll, felugrom fekvő helyzetemből, és szitkozódva csapom be magam mögött az ajtót, miután elhagyom a szobám. Mobilom a kezemben szorongatom, lépteim szaporák, kettesével szedem a lépcsőfokokat. Mikor leérek, földre gyökerezik a lábam. Alaric áll velem szemben, és én rémülten hátrálok egy lépést, de ő csak mosolyog.
- Jeremy! - szólít meg, de én csak nagy szemekkel meredek rá, és tudom, hogy meg akar ölni, tudom, hogy ő már nem az a Ric, akit ismertünk, és szerettünk, de mégsem futok el. Ledermedve állok, míg ő közeledik felém, és egy hang sem jön ki a torkomon. Aztán mégis megszólalok, elhatározom, hogy szembeszállok vele.
- Még nem volt elég? - kérdezem, és arra gondolok, mi mindent tett már, ami ártott nekünk. Tudom, hogy Esther a hibás, hogy ő hozta létre, de mégsem tudom elfogadni, hogy miket tett. - Hogy jutottál be? - teszek fel egy újabb kérdést, és gyűlölködve nézek rá. Biztos vagyok benne, hogy nem lett behívva, de most mégis itt van, farkasszemet néz velem, és halál nyugodt. Mintha minden a legnagyobb rendben volna.
- Nem tudom. - feleli, de a hangja meglep. Nem gúnyos, nem gyűlölködő, lenéző, vagy… gonosz. Lágyan beszél hozzám, barátságosan, mint azelőtt. Gondolatban levágok magamnak egy taslit, és elhatározom, hogy nem dőlök be neki. Ez csak trükk. - El akartam búcsúzni, és valahogy megtörtént.
- Ric? - nézek rá meghökkenve. Nem tudom elhinni, hogy ő az, de mégis olyan érzés kerít hatalmába, amivel nehéz szembeszállni. Miért akarna a vámpírvadász vámpír énje elbúcsúzni? Amíg ezen tűnődök kételkedve és bizalmatlanul, ő megint elmosolyodik, és egy pillanat alatt elszáll a kétkedésem. Elhiszem, hogy ő az a Ric, akit én ismerek, még akkor is, ha nem értem, ez hogy történhetett.
- Tudnod kell, hogy mindig vigyázni fogok rád, Jeremy! - bólint komoly arckifejezést öltve, bennem pedig kezd megfogalmazódni egy gondolat. Próbálok ellenkezni, nem gondolni a szörnyűségre, amit lelki szemeim előtt látok, de nehezemre esik.
- Soha nem leszel egyedül, oké? - Szemeiben szomorúságot vélek felfedezni, szája szélén ott bujkál a mosoly árnyéka, bennem pedig rémületet kelt mindez, levegőért kapok, de az tüdőmben reked. - Megígérem! - folytatja, és a mosoly ténylegesen megjelenik arcán, én pedig értetlenül pislogok rá, ötletem sincs, miről hadovál.
- Nem értem… - meredek rá, és a mosoly szomorkássá válik, elhalványul, ő pedig bólint, ezzel beigazolva a sejtésem. - Uram isten, te szellem vagy?! - fakadok ki, és még egy lépést hátrálok, a levegőt akadozva fújom ki. Hirtelen megértem azt is, mi ennek a következménye, és körülöttem minden homályos, alig érzékelem a külvilágot. - Ha te meghaltál… akkor Elena… - nyögöm a szavakat alig hallhatóan, a padló pedig közeledik felém. Elveszítettem Elenát! - visszhangzik a mondat újra, és újra elmémben, és minden elsötétül körülöttem.
|
|
