-Megjegyeztem. Mondtam mosolyogva. Látszott rajta, hogy meglepődött, nem várta, hogy újra közelíteni fogok felé. Talán tényleg mindenkit csak kihasznált eddig és nem érzett senki iránt semmit? Akkor azon kevés vámpírok közé tartozik, akik nem csak mondják, hogy nem éreznek semmit, mert tényleg nem éreznek.
Megint otthagyott, már nem lepődtem meg rajta. Inkább a kihívás nőtt, hogy megszerezzem őt.
Figyeltem, ahogyan öltözik, még egyszer végignéztem izmos felsőtestén, miközben a whiskeyt ittam. Mikor visszafeküdt az ágyra, sikerült meglepnie.
-Csak a pia miatt volt? Mármint... először én is csak egyszeri alkalomra gondoltam... de... mindegy. Csak úgy gondoltam, ihatnánk még. Nem azért, hogy még egyszer lefeküdjünk...
Nem akartam, hogy tudja, őt akarom. Még nem tudhatja. Hiába szerettem volna elrejteni, amit valójában éreztem, láttam, hogy észrevette: megbántott.
Mikor bocsánatkérésképpen végigsimított az arcomon - örültem, hogy próbál kiengesztelni, de nem mutattam - elhúzódtam tőle és magam köré tekertem a takarót, mert kíváncsi voltam, próbálkozik-e még a kiengeszteléssel.
Hallottam, hogy mocorog, gondoltam, hogy tenni akar valamit. Az államnál fogva maga felé fordította a fejem így kikényszerítve, hogy ránézzek.
Amit ez után mondott, azzal szintén meglepett, de ez végre pozitívumként ért. Egy őszinte mosollyal feleltem a bókra, ő pedig megcsókolt. Ez más volt, mint eddig, sokkal gyengédebben csókolt. Közelebb húztam magamhoz és viszonoztam a csókot, ebből sejthette, hogy nem haragszok már rá.
Furcsa volt, így együtt lenni egy Ősi vámpírral, hogy nem akart tőlem semmit, - legalábbis remélem - nem akarta a testem minden egyes csepp vérét, hogy egy oltáron feláldozzon. Furcsa, de jó.
Elengedtem Kolt, hogy felöltözzek. Gyorsan felvettem a ruhámat, ami szanaszét hevert a szobában.
Miután felöltöztem, lefeküdtem az ágyra és szétnéztem a szobában. Eddig fel sem tűnt, milyen hatalmas és szinte csak egy ágy van benne, no meg pár szekrény.
Oldalra fordítottam a fejem, Kol irányába, arra vártam, hogy most ő közelítsen felém.
-Mi lesz most? Néztem rá újra, az arcát fürkészve, mit szól ahhoz, ha lenne tovább... Mármint... én nem bánnám, ha lenne több ilyen alaklom is, és akár... Vajon rájött-e ennyiből, hogy kedvelem? Szerintem igen és ez volt a célom. Kíváncsi voltam, ő akarja-e. Reméltem, hogy igen, mert nagyon elegem volt már az egyedüllétből és Kol olyan ember, - vámpír - akit szívesen felvállalnék mások előtt. Mi több, bebizonyíthatom Stefannak, hogy túl tudok lépni rajta, hogy nem fogom az örökkévalóságot arra pazarolni, hogy azon töröm a fejem, hogy szerezhetném vissza, mikor nyilvánvaló, hogy neki jó úgy, ahogy van - Elenával. Legyenek boldogok, én befejeztem velük.
Most leszek boldog. Akarom Kolt és meg is fogom szerezni. Nem tudom, mennyi ideig leszek vele, most csak a jelen érdekel. Életemben először csak a jelennel fogok foglalkozni.

- A whisky nálunk sohasem fogy el kislány. – Mondtam mosolyogva és már elő is kaptam az üveget. Nekem dőlt, ami aranyos volt tőle, de nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy szex után összebújjak valakivel. Már az is csoda, ha az illető életben marad. Gorombaság volt tőlem, de fel kellett tápászkodjak, hogy legalább egy nadrágot rángassak magamra. Egy röpke pillanatra otthagytam Katherinet egyedül az ágy közepén, de csak addig, amíg a legközelebbi szekrényből ki nem kaptam egy alsónadrágot és farmert és fel nem vettem. Amint végeztem visszamentem az ágyhoz és ledőltem. Kath átnyújtotta a már rendesen megcsapolt üveget nekem is. – Mi az, most akarsz leitatni? – Kérdeztem tőle nevetve. – Már lefeküdtünk, nem kell, hogy többet igyak. – Még hangosabban nevettem. De amint kimondtam megbántam. Tényleg nem vagyok jó ebben a szex utáni bájolgásban. – Nem úgy értettem. – Mondtam bűnbánóan, lesütött szemekkel. Arcán épp csak egy izom rándult, semmit nem tudtam leolvasni róla, de a szemében tükröződött minden. Éreztem a zsigereimben, hogy megbántottam. Most valóban. Egy férfi soha nem tudhatja, hogy mikor mennyit szabad mondania. Próbáltam végigsimítani az arcán, de azt vettem észre, hogy ő kissé elhúzódott tőlem és a takarót még jobban maga köré tekerte, mintha valami védelmet nyújtana az én ostoba, bántó megjegyzéseimtől. Nem is nézett rám. Tekintetét mereven az ágy szélére szegezte, amit csak úgy tudtam megbontani, hogy egyik kezemmel óvatosan az álla alá nyúltam és felém fordítottam arcát, hogy kénytelen legyen a szemembe nézni. Összeszedve minden maradék csábosságomat és mélyen a szemébe néztem. – Csodálatos volt. Csodálatos vagy. – Mondtam neki lágyan és közelebb hajolva egy finom csókot leheltem ajkára. Akármit megadtam volna, hogy feledtetni tudjam azt a barom elszólásomat. – Ne haragudj. – Kértem ismét bocsánatot. Furcsa volt, hogy törődök az érzéseivel. Eleinte csak arra gondoltam, hogy egy könnyedebb hangvételű szex lesz, de ez valami egészen másba kezd átcsapni. Nem tudom, hogy mit is akarok a Petrova lánytól. Klaus és Elijah, ha még élnek egyáltalán, biztosan teljesen ki lesznek akadva ezen. De nekem nem volt dolgom Katherinel, ez nem az én harcom, hanem az övék. Nem folyok bele az ügyeikbe. Mindig a saját utamat jártam, ez most sem lesz különben. Akarom Katherinet, ha kell, harcolok érte. Talán maga a küzdelem izgalmasabb lesz, mint a jutalom, de az a jövő kérdése. Most újra hajába túrtam és megcsókoltam, arra várván vajon megbocsájtott-e nekem az iménti ostoba beszólásomért.

Magához húzott és annyira boldog voltam! Végre nem Stefanon, Damonon vagy Elenán gondolkozom, nem azon, hogy tehetném tönkre, ami köztük kialakult.
Kételkedtem abban, hogy visszacsókol-e? Kár volt! Még hevesebben csókolt, mint én őt; ezek szerint ő is vágyott már egy kis kikapcsolódásra és arra, hogy valaki végre szórakoztassa ebben a dögunalmas városban.
Jó volt Kollal lenni. Jó volt, hogy végre közel tudhatok magamhoz valakit. Átadtam hát magam az érzésnek, nem törődtem semmivel, nem érdekeltek a problémák, nem érdekelt már Stefan sem.
Nem volt időm kételkedni, Kol valójában akarja-e ezt vagy sem; de végül is vámpírok vagyunk, egy-egy ilyen alkalom nem igazán számít. Másrészt, pedig ha az elejétől nézzük a dolgokat, ő kezdeményezett, én csak a végső lépést tettem meg.
Mikor levette a felsőm, alig vártam, hogy újra összeérjünk. Levettem róla a nadrágot, már-már remegett a kezem az izgalomtól, de nem engedtem, neki, próbáltam úrrá lenni rajta, mert nem akartam, hogy Kol meglássa. Nem akartam, hogy azt higgye, gyenge vagyok, de most szúrtak hátba! Most, hogy eszembe jutott, egy pillanatra belehasított a hátamba a fájdalom, de azonnal el is múlt.
Rólam is lekerült a nadrág és amint újra egymás mellé - vagy inkább egymásra - kerültünk, megint elfelejtettem minden bajom, csak rá koncentráltam. Egyre hevesebben, szenvedélyesebben csókolóztunk,már nem bírtuk visszatartani magunkat és nem is akartuk.
Még akkor sem hagytam abba a nyaka, hasa, szája, arca csókolgatását, mikor belém hatolt.
Amikor vége volt, nem tudtam ellenállni, bele kellett harapnom Kol nyakába, úgy éreztem, ez hozzátartozik az örömhöz; vagy az örömszerzéshez két vámpír esetében.
A vámpírokéhoz képest meglepően édes vére volt, pontosabban az is édes volt. Kisfiús bájával sok nőt levehetett már a lábáról - akár szó szerint értve is. Nem szeretnék egy lenni a sok közül, szeretnék különleges lenni.. vagy maradni.
Nem akartam kárt tenni benne, így abbahagytam a vérivást, mellé feküdtem és a mellkasára hajtottam a fejem, de meglepetésemre ő kibújt alólam. Rosszul esett. Bár még magamnak is félek bevallani, de azt hiszem csalódott voltam. Persze rögtön felvettem a "nem érdekel" álcát, de tényleg csalódott voltam. Azt hiszem... aranyos ez a Kol. És nem bánnám, ha ez, ami ma történt nem az egyetlen alkalom lenne.
Egy erőltetett mosolyt vetettem rá, hogy ne csalódottságomat lássa.
- Maradt még whiskey?
Most jutott eszembe, hogy mielőtt lefeküdtünk ittunk is egy kicsit. Akár folytathatnánk is és megbeszélhetnénk, ami történt. Több 100 év tapasztalata szerint az ember részegen az igazat mondja.
Nem tudom, miért húzódott el tőlem. Nincs köztünk semmi, szóval ennek semmilyen következménye nem lett volna.
Én mélyen a gondolataimba merültem és úgy tűnt, mintha ő is gondolkozna.
Felültem, arrébb csusszantam és megpróbáltam újra nekidőlni, mint azt általában szeretkezés után szokták. Így olyan fura hangulatom lett nekem és az egész szobának. Egyedül éreztem magam és véget akartam ennek vetni. Ha Stefan nem szeret, tovább kell lépnem és Kol erre remek lehetőség. Már biztos voltam benne; különleges akarok lenni a számára, nem csak egy futókaland.

Nem mondhatnám, hogy igazán meglepődtem, hogy megcsókolt, mert már akkor láttam az arcán, hogy erre vágyik, amikor levettem a pólóm. Azért nekem sem kellett több. Derekánál fogva magamhoz rántottam és újra és újra megcsókoltam. Végre valami történik ebben a nyamvadt városban, ami nem a bátyámról, vagy a húgomról szól. Én jövök. Akartam Katherinet. Azt, hogy meddig még nem döntöttem el, de itt és most magamnak akartam. Beletúrtam hosszú hullámos hajába, mire ő karjait átkulcsolta a tarkómon. Hideg borzongással ért össze testünk minden ponton. Kezem ekkor már a csípőjén nyugodott, majd tenyerem felfelé vándorolt és végigsimított testén. Csak egy pillanatra váltunk szét, akkor lehúztam róla a fekete felsőjét, ami azon nyomban a földre került. Mi pedig azzal a lendülettel az ágynak dőltünk. Hagytam magam alávetni minden óhajának, sóhajának. Ő egy lendülettel az egyik lábát átlendítette a derekamon, így lovagló ülésbe kerültünk. Csókunk hevesebb lett, téptük martuk, kapaszkodtunk egymásba, ahogy csak tudtunk. A vámpír szexhez nincs fogható a világon és ez újra bebizonyosodni látszik. Egy csóközön közepette keze végigsimított rajtam. Apró puszikkal hintette be mellkasomat, majd a nadrágommal babrált és én az övével. Egy pillanat alatt lekerült rólunk minden ruhadarab. Csupasz bőröm forrón simult hozzá és kiélveztem a kéj minden apró részletét. Csókjait élveztem, miközben belé hatoltam és rögtön felvettük a megfelelő ritmust. Éreztem Katherine leheletét nyakamon, csókjait a vállamon, heves érintéseit. Majd egyszerre mindkettőnk teste összerándult a gyönyörtől és éreztem, ahogy lüktetve önt el a forróság. Annyira elkapta a hév, hogy amikor újra a felé hajoltam ő hirtelen megragadta a nyakamat és felhúzódzkodva a nyaki artériámba mélyesztette tűhegyes fogait. Persze én ezt egy csöppet sem bántam, ez csak fokozta a mámort. Sóhajtottam és egyik kezemet a hajába túrva közelebb húztam magamhoz. Lassan levette rólam ajkait és finoman mellém heveredett és mellkasomra hajtotta a fejét. Én azonnal kibújtam alóla és kissé távolabb csusszantam. Mintha arcizma rendült volna, de nem tudtam leolvasni az arckifejezését, mert amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan el is tűnt arcáról.

Már tudtam, hogy Kol volt az, aki megmentett, de vajon miért csinálta? Nem volt soha semmi köztünk, csupán ismerősök voltunk.
Bár már lett volna annyi erőm, hogy felálljak és magam keressek vért, nem tettem, kiélveztem, hogy végre én is a karjaiban lehetek valakinek. Már hiányzott, hogy valaki "gondoskodjon" rólam, hogy törődjenek velem.
Lefektetett az ágyra és a fejemet az ölébe helyezte. Elkezdett vérrel itatni. Erre már felültem, és magam ittam meg a vért, amit adott. Visszaadtam neki a poharat és vártam, mit fog most csinálni.
-Kérek én is, köszönöm. Mondtam, miután megkérdezte, hogy kérek-e én is whiskeyt.
Átöltözik? Még sosem láttam Ősi vámpírt félmeztelenül... Eddig nyugodtam ültem az ágyon és az üres whiskeys poharat néztem, de most kíváncsian felé fordultam teljes testtel.
-Hát... A régi történetet szerintem ismered... Most pedig csak vissza akartam szerezni Stefant. Akartam... Damon meg feltűnt és leszúrt. Lehet, hogy neked köszönhetem, hogy még élek. Rámosolyogtam amolyan "köszönöm-hogy-megmentettél" mosollyal.
Mikor levette a pólóját, tetőtől talpig végigmértem, ami fel is tűnt neki. Hosszasan megnéztem magamnak a kockás hasát, az izmos karjait... Mikor az arcára néztem, láttam, hogy szélesen elmosolyodik. Egy ravasz mosollyal viszonoztam. Erre vette a bátorságot és feltérdepelt az ágyra, amelyiken én ültem. Kivettem a kezéből a whiskeys üveget és beleittam, mikor éreztem a hatását, feltérdepeltem és megcsókoltam, kíváncsian várva viszonozza-e, vagy elutasít.

Karomban tartva Katherinet, berohantam a házunkba és automatikusan felvittem az emeletre. A ház többi része nem szolgált másra, csupán fényűzésre. Nem szerettem sem a báltermet, sem a társalgót, még az ebédlő is olyan feleslegesnek tűnt. Csupán csak három helyet szeretek igazán az új otthonunkban. A második emeleti nappalit, ahol testvéreimmel összeülünk néhanapján, az erkélyt, ahol ki tudom szellőztetni a fejem, ha túl sokat hallgattam Rebekah hisztijét és a szobámat. Oda vittem most is Katherinet. Hatalmas szobám van, szerencsémre egy óriási ággyal a közepén, nyílván gondolták, hogy nem sűrűn alszok majd itt egyedül. Óvatosan lehelyeztem az ágy közepére Katherinet és már hoztam is neki a közös hűtőszekrényből egy tasak vért, majd kiöntöttem neki és pár másodperc alatt vissza is értem hozzá. Láttam, hogy mocorogni kezdett, ezért a poharat az éjjeliszekrényre tettem és én az ágyamra huppantam. Finoman megemeltem a lányt és az ölembe fektettem, így könnyebben meg tudtam vele itatni a vért. Pár korty után egyre inkább mozgolódott, kivette a kezemből a poharat és mohón itta ki a sűrű folyadékot.
- Igyál csak. – Mondtam lágyan és végigsimítottam a haján. Lassan befejezte az ivást, megtörölte a száját és visszaadta a poharat. Elvettem tőle, visszaraktam az éjjeliszekrényre, majd felálltam és a szobámban lévő italszekrényhez léptem. Végignéztem rajta, már rég nem láttam a kis barátaimat és örömmel láttam, hogy valaki volt annyira figyelmes hogy feltöltse készleteimet. – Sziasztok kis barátaim. – Suttogtam halkan, szinte csak annyira hogy csak én halljam. Nem feledkeztem meg a vendégemről sem, aki egész végig csak engem bámult az ágy közepén ülve. – Kérsz te is? – Mutattam fel whiskys üveget. A lány lágyan bólintott, majd töltöttem egy pohárba neki is és magamnak is, majd az övét felé nyújtottam. – Egészség! – Emeltem fel poharam mintha tósztot mondanék, majd egyszerre kortyoltam fel a pohár tartalmát. - Huh. – Kissé kirázott a hideg. Én még mindig kabátban voltam és ugyanabban az öltözékben, amelyikben elindultam Denverből. – Ha nem bánod én most átöltözök. – Inkább csak udvariasan megjegyeztem a tényt, hogy át fogok öltözni, minthogy kérdés lett volna mert már kezdtem is levenni a kabátomat amit a legközelebbi székre le is dobtam. – Mondd csak, hogy is kerültél te két Salvatore közé? – Kérdeztem, amikor a pólómból bújtam ki és azt is lezseren a székre hajítottam. Miközben félmeztelenül álltam előtte a válaszára várva, arra lettem figyelmes, hogy elég alaposan végigmér. Tetőtől talpig megvizsgált, mire én csak széles mosolyra húztam a szám. Ismét megragadtam a whiskys üveget, de immáron nem törődtem a mellette csillogó kristálypohárral, az üvegből kortyoltam a whiskyt. Amint éreztem, hogy véremben szétárad az alkohol közelebb léptem az ágyhoz. Katherine egy percig le sem vette rólam a szemét. Feltérdeltem mellé az ágyra. Mire Katherine is elmosolyodott.