Meg sem nézhettem mi van a dobozba. Kivette a láncot belőle, és a hátamhoz sétált. A nyakamba helyezte a láncot. Azt hittem megérint, de nem tette. A dobozt a kezembe adta, és én visszatettem a táskámba. Azt mondta, benne van, és a kezét nyújtotta felém. Készségesen belekaroltam, és elindultunk a tornaterembe. A díszítés nagyon tetszett, és örültem, hogy sokan eljöttek. A folyosókon a diákok különböző jelmezekben öltözve beszélgettek, vagy táncoltak. A tornaterembe érve, a látvány magával ragadó volt. Nagyon sokan táncoltak, és a jókedvük ragadós volt. A tömegben ismerősöket kerestem, de még nem találtam rájuk. Páran megnéztek megnéztek minket, hát igen, tényleg elég csinosak vagyunk ezen az estén.
Nik egy percre sem engedte el a kezemet, és jólesett a közelsége. Vajon minden nőből ezt váltja ki, vagy csak rám van ilyen hatással?!
A teremben még egyszer körbe néztem, és felfigyeltem két nagyon ismerős hangra. Katherine és Elena hangja volt. Nyilván Nik is meghallotta őket, ezért elnézést kérve a hangok irányába sietett.
- Remélem tisztában vagy vele, hogy jössz nekem egy tánccal? - mondtam Niknek, de tudtam, hogy így is hallotta. Én is utána mentem volna, de Stefant láttam meg magam előtt.
- Stefan! Minden rendben? - mondom neki. Tőlünk nem messze megpillantottam Lexit és Damont!
- Te jó ég! Damon neked öltözött be? Te már láttad őt? - kérdeztem tőle, de nyilván nem tudhatta, mivel elég furcsán nézett rájuk.

Elena and Katherine

Boldog vagyok. Élek. Megtaláltam Klaust és most visszakaptam az erőm, amit már akkor elvesztettem, mikor megharapott a farkas. Csak egy nap volt, mégis elfelejtettem, milyen jó egészségesnek lenni. Milyen jó vámpírnak lenni.
Már volt elég energiám mindenhez, akármelyik tekintet megakadt rajtam, mélyen belenéztem és fogvatartottam. Flörtöltem mindenkivel, aki az utamba került, mégsem mindenkit haraptam meg. Miért nem? Mindenki azt hiszi, Elena vagyok. Most mindenkivel elhitetem, hogy Elena egy ribanc. Tulajdonképpen az is, egyszerre két embert szeret és ki tudja, mi van azzal a cuki szőkével, Mattel. Petrova, nem tudja megtagadni a természetét.
Épp egy sráccal táncoltam, aki nem habozott, kihasználta hogy Elena, vagy legalábbis egy csaj, aki úgy néz ki, vele táncol. Már megfogta a fenekem és épp a mellemet akarta fogdosni, mikor oldalra néztem és megláttam Elenát. A földön feküdt.
Mi a francot csinál? Én a helyében kiélvezném, hogy vámpír vagyok és mindenkit megtámadnék, akivel csak szóba állok. Persze, ez én vagyok, sosem leszünk ugyanolyanok, szerencsére. Megpillantottam a mellette álló srácot, aki a nyakát fogta és értetlen, megdöbbent, gyűlölködő, félelemmel teli pillantást vetett a földön fekvő hasonmásomra. Lehet, hogy Elena mégis élvezni akarta a vámpírlétet, de bizonyos... problémába akadt. Verbéna?
Rámosolyogtam a srácra, majd leszedtem magamról a karjait és odasétáltam Elenához és a sráchoz.
- Bocsi, rosszkor, rossz helyen. - mondtam és mikor meggyőződtem róla, hogy sehol senki, egy egyszerű mozdulattal kitörtem a nyakát. Hoppá, mégis életét vesztette valaki a bulin, miattam.
Na gyere, te ribanc.
Felvettem az ölembe a földön fekvő Elenát, majd egy üres osztályterembe cipeltem. Közben a fejem lehajtottam, hagytam, hogy a sűrű, barna hajzuhatag eltakarja az arcom, hisz furcsa lenne, ha egy Elena vinné a másikat az ölében...
Lefektettem az egyik asztalra, majd végignéztem a ruháján. Hm, megváltozott. És... jobban néz ki, mint én, legalábbis a ruhája jobb. Csak az jobb. Kurvás.
Felkeltem, de előtte... Lehámoztam róla a ruháit, majd én magam is leöltöztem és belebújtam az ő jelmezébe, rá pedig a sajátomat adtam - vagyis azt, amit tőle loptam el.
Máris jobban érzem magam, ilyen ruhában. Kinéztem a folyosóra, szerencsémre pont szembe jött egy tanuló. megragadtam és gyorsan behúztam magunkhoz a terembe, majd megharaptam a csuklóját és Elena szájához tartottam.
Kezdett ébredezni, így ideje volt felfednem, ki mentette meg.
- Szia Elena. Hiányoztam? Megköszönhetnéd, hogy megmentettelek...

// Tanári szobából //

Elena & Áldozatai

A folyosón magassarkúm hangosan kopogott, és idegesen vágtattam át. Páran érdekes pillantást vetettek rám, de nem foglalkoztam velük. Nem, ez az én napom. Végre akarok egy olyan bált, ahol nem vagyok áldozat, és nem végződik rosszul. Itt az ideje, hogy elengedjem végre magamat és jól szórakozzak. A tornateremből hangosan áramlott kifelé a party zene. Egy széles vigyor jelent meg az arcomon, és beléptem. Jó sötét volt, a fények mindenfele villództak. Alig tudtam kivenni egy-egy ismerős arcot. De nem is pont őket keresem.. Hanem olyasvalaki kell nekem, aki könnyű préda lesz.
Elvegyültem a tömegbe, táncoltam féktelenül. Élveztem az utolsó évemet gimisként. Szerintem nem fogok menni egyetemre. Minek mennék? Csak még nehezebb lenne kibírnom emberek között, és nincs értelme. Barátokra lelnék, és őket is magammal vonszolnám, bajba sodornám.
Már megint a problémákon agyalok! Egy sráccal összetalálkozott a tekintetünk. Biztos nem ide jár, még sosem láttam őt. Karjaimat a nyaka köré fontam, és hagytam, hogy a zene irányítsa a testemet. Ráztam a hajamat, megjátszottam a vidám lányt pár perc erejéig, majd tekintetemet az övébe fúrtam. Mikor üressé váltak, szóra nyitottam a számat.
- Ne kiálts, ne mozdulj meg. Hagyd, hogy belőled táplálkozzak, nem fog fájni. - mondtam artikulálva, és örömmel vettem tudomásul, hogy sikerült az igézés. Nyakába temettem az arcomat, a vér illatára egyből előbújtak a tépőfogaim, és velük átlyukasztottam vékony bőrét. Közelebb vontam magamhoz, így külsős szemmel figyelve egy párnak tűnhetünk, kik között eléggé forró lett a levegő. Szívtam a mennyei vérét, a bennem lakozó démon még mindig nem volt kielégülve. Többet akartam venni tőle, de ha engedek a kísértésnek, akár az életén és múlhat ez az egész. Nagy nehezen kihúztam belőle a fogaimat, és nem töröltem le a számat. A vér lefolyt, le a ruhámra, így legalább hatásosabb a jelmez.
- Most pedig menj szépen a gyengélkedőbe. Mond azt, hogy egy harcba keveredtél. - ismét megigéztem a srácot, és máris elment. Tovább táncoltam ismeretlenekkel, végre sikerült elengednem magamat. De még mindig mart belülről engem a démon. Éhes voltam, többet akarok. Most a tornaterem szélén szúrtam ki a következő áldozatomat. Egy magában ott ácsorgott, valószínűleg a telefonját nyomogatva. Rendben, őt könnyű lesz becserkészni. Oda sétáltam hozzá, tekintete végig futott az öltözetemen. A cselekedete egy mosolyra késztetett.
- Szia. - dőltem a falnak, és végig húztam ujjaimat a felsőjén. Szembe álltam vele, és eljátszottam ugyanazt.
- Ne félj, nem fog fájni. - épp készült megszólalni, de nem törődtem vele. Átharaptam bőrét, és az első kortynál eltaszítottam magamtól az illetőt. A nyakához kapott és értetlenül pillantott rám.
- Mi a..? - köhögtem nagy nehezen ki a szavakat, és összerogytam. Próbáltam kiköpni a vért, de nem sikerült. Lenyeltem, és érzem.. Érzem, ahogy áramol a szervezetembe, hogy a szívem pumpálja az ereimbe.
Megérzem a padlót, az oldalamra esek, és köhögök hangosan, de senki nem vesz észre. Körmeimet a padlóba mélyesztem, és égek belülről. Nincs erőm se kiáltani, se felállni. Még lélegezni is alig van, mert éget. Mindenhol. A srác már rég eltűnt, és minden körülöttem lassan kezdett homályossá válni..

Mindig is szerettem a halloween-t. Az emberek olyan naivak, hogy hisznek a szellemekben, miközben a vámpírokat csak legendának gondolják. Beöltöznek mindenféle maskarába, hogy ijesztgessék egymást, de kijelenthetem nyugodtan, hogy ha előbukkanna egy vámpír, egy vérfarkas, vagy esetleg egy hibrid, mindenki sikongatva rohanna amerre látna. És ez a szép benne! Annyira el vannak foglalva a kis világukkal, a fantáziálásukkal, és a szórakozással, hogy észre sem veszik, kik vannak körülöttük, avagy mik. Különben is el vannak foglalva a kis életükkel mindig, így nem tudják, hogy létezik az a bizonyos természetfeletti világ. De ez így van rendjén. Ha fény derülne ránk, már semmi sem lenne olyan, mint volt, így jó a világ, maradjon csak meg az "egyensúly" a fajok között, ahogy a boszik szokták mondani. Így legalább nyugodtan márthatom a fogaim a vénákba, anélkül, hogy több ezer ember vadászna rám. De visszatérve a tárgyra... Még az sem vette el a kedvem az egésztől, hogy a legutóbbi sulis-buli rosszul sült el, mikor is Vicki - nekem köszönhetően persze - vámpírként terrorizálta az embereket, és nem tudott uralkodni magán. Én vállalom a saját részem, de az, hogy én tehetek róla, amiért vadállatként randalírozott, egy baromság. Én játszadoztam vele, én öltem meg, s változtattam át, de az, hogy túl gyenge volt a vámpírléthez, csak is az ő hibája volt, erről pedig soha, senkivel nem nyitok vitát.
Furcsálltam, igen, még én magam is, hogy valakivel az oldalamon megyek a buliba, akit ismerek, ráadásul pont Vele! De különösképpen nem zavart, különben sincs már jó hírem, de kifogásom annál inkább, és csak ez számít, hogy én mit gondolok. Ha már magamnak meg tudom magyarázni a szituációt, akkor az el van rendezve, és nincs miért aggódni. Annyi biztos, hogy nem panaszkodhatok, Lexi is pont olyan ironikus a vámpír jelmezében, mint én Stefan szerepét játszva, azaz jó páros vagyunk, már ami a humorunkat ismeri. Szóvá is teszi még a házban az öltözékem, de úgy tűnik, nem sértődött meg, vagy vette rossz néven, így gondolatban megjegyeztem, hogy kap egy plusz pontot tőlem emiatt. De be kel vallani, baromi kreatív ötlet volt tőlem ez a jelmez, mondjuk, nem tökéletes, hiszen én jobban nézek ki, mint Stefan... Csak hogy bebiztosítsam magam, és senki se higgye, hogy kedves, jóságos vagyok, jöjjön egy kis egoizmus! Máris jobban érzem magam.
Lexi poharat nyújt nekem, és én megdöbbenek, hogy talált normális italt is, és nem kell puncsot szürcsölgetnünk, de gyanakodni kezdek, nem is kicsit. - Köszi. Mit gondolsz, ki igézte meg a felnőtteket, hogy erősebb italok is legyenek a partin? Biztosan Damon volt! - kapom a kezem szám elé, aztán lehúzom a pohár tartalmát, és vigyorgok. Megkérdezi, iszunk-e még, de még válaszolni sincs időm, újratölti a poharunkat, az enyémet pedig újra a kezembe nyomja, amit lassan elszürcsölgetek, miután koccintottunk. Újabb zene indul el, a nő arca pedig felragyog, nyilvánvalóan kedvelheti ezt a dalt, és ki vagyok én, hogy megvonjam tőle az örömöt? Ő a parkett felé indul, és magával rángat engem is, de én valahol félúton elveszek a diákok között, és körülszemlélem a termet, elvégre tényleg nem ártana beszélnem az öcsémmel, és Mystic Fallsban különben sem lehet egy nyugodt perced sem, főleg a rendezvényeken, legyen az ősvámpírok által rendezett bál, vagy csak egy szimpla gimis halloween buli. Jó néhány percen keresztül szemlélődöm, végül felsóhajtok, és Lexi felé fordulok. Nevetnem kell, ahogy neki-nekimegy embereknek, bocsánatot kér, de olyannyira jól érzi magát, hogy igazából nem is érdekli, mi történik körülötte, csak a zene létezik számára ez pedig... meglep. Tudtam, hogy Stefannal őrült dolgokat műveltek, hogy ő igaz barátként vonszolta maga után, és nem hagyta, hogy unatkozzon, és magányos legyen, de egész más dolog hallani valamiről, mint személyesen átélni azt. Tudhat valamit a csaj!
A zene véget ér, és a fiatalok szétszélednek, nem riszálják magukat idétlenül, egymáshoz csapódnak, párként közelítik meg a parkettet, és lassan kezdenek mozogni a ritmusra. Ekkor tűnik csak fel, hogy a vámpírnő előtt állok, a zene pedig lassúra váltott időközben, ezért is történt a környezetben a változás. Nem gondolkodom inkább, csak cselekszem, ahogy tenni szoktam, egyik kezemmel megragadom Lexiét, a másikat a derekára csúsztatom, és vezetni kezdem a zene ritmusára. Oldalra billentem a fejem, aggódva ráncolom a homlokom, összeszorítom a szám, és felsóhajtok. - Szerinted Damon valami rosszban sántikál? - kérdezem nagy gyanúsan, aggódva, és körbepásztázom a tömeget, mielőtt még visszafordulnék a partnerem felé. - Aggódom érte. És Elenáért is. Mi van, ha megfertőzi a lelkét a gonoszságával és elveszítem mindkettejüket? - hangsúlyozom a szavakat, és továbbra is tettetem az aggódásom, mintha természetes lenne, hogy így viselkedem. De adjuk meg a módját! Ha egyszer Stefannak öltöztem, úgy is fogok viselkedni, mint Stefan. Nos, amíg meg nem unom...

Ma este van a Halloween buli a gimnáziumban. Damonnel megyek, de kizárólag Stefan miatt, hátha megtaláljuk ott. Azt hiszem. És vámpírnak öltözöm. Ötletes nem? Hajamat vörösre festettem, de persze csak kimosható festékkel. Öltözékem kicsit kihívó, de pont illik egy ilyen buliba. Éppen indulok Damonhoz. Felkapom a táskám és kimegyek az ajtón. Becsukom kulccsal, majd vámpírsebességgel máris a Salvatore háznál vagyok. Bekopogok, majd rögtön benyitok. Senki sehol, de hangokat hallok fentről. Damon sétál le a lépcsőn. Öltözékét meglátva rögtön elnevetem magam. Ez nem lehet igaz!
-Stefan? Most komolyan?-kérdeztem még mindig nevetve. Az ajtó felé indul Damon fütyörészve(!), majd udvariasságot tettetve kinyitja nekem a kocsija ajtaját. Még mindig nevetve ülök be, majd Damon is leteszi a fenekét. Beindítja a motort és elindulunk. Út közben párszor rám pillant, ahogy Stefan tenné. Igazán jól utánozza őt. A gimi előtt leparkolt, majd újra kinyitotta nekem az ajtót. Megfogtam a táskám, majd kiszálltam az autóból. Elindultam, de észrevettem, hogy Damon bájos mosollyal a karját nyújtja. Vigyorogva belekarolok, majd újból elindulunk. A tornaterembe érve hangos zenére, sok-sok jelmezes diákra és piaszagra leszek figyelmes. Az italos asztalra néztem, majd odasiettem. Töltöttem két pohár whiskey-t, majd visszamentem Damonhoz és az egyiket felé nyújtottam.
-Egészség!-mondtam, majd nagyot kortyoltam az italomból. Mire kiittam a pohár tartalmát, egész jó kedvem lett. Körbenéztem a tömegen, mindenki ivott, táncolt vagy beszélgetett.
-Még egy kör?-kérdeztem Damont vigyorogva. Visszamentem a piákhoz, majd újból töltöttem a whiskey-ből. Kezébe adtam Damonnek az ő poharát, majd magasba emeltem és megittam. Elindult a kedvenc számom, ezért Damonre néztem kérlelő szemekkel.
-Táncolunk?-kérdeztem, majd elkezdtem befelé húzni a tömegbe. Felszabadultam táncolok a zenére, néha-néha nekimegyek valakinek, de sebaj. A zene átvált valami lassúra és minden pár körülöttünk lassúzni kezd. Na most mit csináljak? Elég gáz lenne, ha én kérném fel Damont lasúzzni. Szerintem a legjobb ötlet Damonre hagyni a döntést. Ő a fiú nem?

Halloween. És ha már halloween, akkor halottak, vér, pia, és nem túlzottan okos tettek. Ha pedig ezek mind szóba jöhetnek, ott a helyem. Kit érdekel, hogy nem vagyok diák, tanár, vagy fontos ember? Bár ami az utolsót illeti, csak egy pici bökkenő van. Ember tényleg nem vagyok, na de fontos...?! Ugyan, kérlek, persze, hogy az vagyok! Szóval miért is ne vethetném be magam a tömegbe, és szórakozhatnék pontosan olyan jól, mint a fiatalok... Elvégre én is fiatal vagyok, az öreg vámpírok között és kinézetre is, így nincs akadálya, hogy elhitessem bárkivel is, hogy oda tartozom. Nincs akadálya különben se, ha egyszer a szempár, amivel megáldottak, igézően kék, és igen, szó szerint véve az. Nem lesz itt semmi gond.
Mégsem lehettem nyugodt, egész nap idegesen kószáltam a lakásban, még a grillben elfogyasztott néhány pohárka erősítő sem tette meg a kellő hatást. Nem tudtam elképzelni eleinte, mi lelt, de amint megláttam a szőke lányt a társalgóban, rögtön tudtam, mi volt az oka a stressznek. Szerencsére rá tudtam fogni a jó édes öcsikémre, így teljesen feloldódtam, mire felöltöttem magamra a jelmezem, és még egy adag italt gurítottam le a torkomon. Nem kellett sokat gondolkodnom, minek öltözzem, bár bevallom, az első gondolatom csupán annyi volt, hogy kicsinálok pár embert, és szimplán sorozatgyilkost fogok játszani, ami annyiból állt volna, hogy önmagamat adom. De aztán - ha már amúgy is Stefan lesz az a bizonyos ok - végül amellett döntöttem, hogy őt fogom alakítani. Miért is ne? Van benne egy kis kihívás, és a naplói alapján nem valami bonyolult természet. Csak bűbájosnak kell lennem, mint amilyennek tetetni szokta magam vadászat előtt is, nem lesz nehéz. Viszont "mókában és kacagásban" nem lesz hiány, az biztos. Talán még jól is lakok, már ha doktor szöszi nm liheg a nyakamban, és nem figyel árgus szemekkel.
Lesétálok a lépcsőn, széttárom a karom, vigyorgok, és intek az ajtó felé. Gyönyörködhet bennem még vezetés közben is, meg egész este, nem pont most fogom húzni az időt, az alkohol dolgozik a véremben, frissnek, üdének, és roppant izgatottnak érzem magam. Fütyörészve indulok az autóhoz, és udvariasságot tettetve, kinyitom az ajtót Lexi előtt, elvégre öcsikém ezt tenné. Bájosan mosolygok, és úgy teszek, mintha meghajolnék, aztán bevágom az ajtót, amolyan Damon-ösen, bemászom az ülésemre, és indítok is. Végigszáguldozom az úttesten, néha oldalra pillantok nagy figyelmesen, gyakorlom Stefan Salvatore szerepét. Amikor elérem a parkolót, egy tetszőleges helyre le is teszem a szépségemet - az autót, mi mást! - és kinyitom a vámpírnő oldalán az ajtót, csak hogy fenn tartsuk a látszatot, miután pedig a kocsit bezárom, a karom nyújtom Lexinek, és előveszem a legbájosabb mosolyom, amit csak elő tudok kaparni. Hm, kíváncsi vagyok, hogyan reagál erre...
Ha belém karol, megteszi, ha nem, hát leengedem a kezem, de együtt vetjük bele magunkat a tömegbe. Én közben végigmérek minden felénk haladó, vagy mellettünk elhaladó alakot, hogy elhitessem mindenkivel, beleértve magamat is, hogy csak is azért Vele jöttem, hogy fényt derítsünk a Stefan ügyre. Egészen a tornaterem bejáratáig tettemet, hogy keresem az öcsém, de mikor végül elérjük magát a termet, az italokhoz indulok, és csak remélni tudom, hogy valakitől be tudunk szerezni valami erősebbet, és nem kell kimennem a kocsihoz, hogy becsempésszek a csomagtartóból egy kis whiskyt.